Újbuda DK-s vezetése tönkreteszi a gazdagréti piacot

Vágólapra másolva!
Újbuda új DK-s vezetése ellehetetleníti a gazdagréti Gréti piacot, derül ki az Origóhoz eljuttatott közleményből. Az önkormányzat Gazdasági Bizottsága a héten olyan döntést hozott, melynek értelmében a jövőben csak 20 millió forintért tudná bérelni a piacot az azt fenntartó egyesület, ami ellehetetleníti a további működésüket. A kerület lakói egy petíció aláírásával tudnak kiállni a piac megmentéséért. László Imre DK-s polgármester persze a saját köreihez tartozó emberekkel nem volt ilyen szőrösszívű, mint a piacot használó vidéki termelőkkel, hiszen ahogy megírtuk, első intézkedései között duplájára emelte az alpolgármesterek számát, és a fizetésüket is a törvényi maximumban határozta meg. A hivatal dolgozóinak pedig 3 millió forintos évadnyitó bulit rendezett.
Vágólapra másolva!

Nem kell gazdasági szakembernek lenni ahhoz, hogy lássuk, ilyen mértékű költségnövekedést nem tud elviselni a heti egy napos gazdapiac!

- írja a piacot fenntartó Gazdagréti Összefogás Egyesület közleménye.

Forrás: Origo

A közlemény beszámol arról is, hogy a Gréti Piac 2010 óta létezik, és a fenntartó Gazdagréti Összefogás Egyesület vidéki termelőknek biztosított a piacon lehetőséget, hogy eladják friss, egészséges, kézműves termékeiket.

-írja a közlemény.

Az írásban arról a sajátos ellenzéki gondolkodásról is beszámolnak, hogy míg az önkormányzati tulajdonban lévő Újbuda Prizma Közhasznú Nonprofit Kft.-nek a piac üzemeltetésével kapcsolatban megadja az önkormányzat a közterület-használati kedvezményt,

addig a Gazdagréti Összefogás Egyesületnek, egy nonprofit egyesületnek nem.

Így tudják támogatni az emberek a piac megmentését:

https://www.peticiok.com/gazdagreti_piac