Szávay István kilépett a Jobbikból

Szávay István
Vágólapra másolva!
Kilépett a Jobbikból Szávay István - ezt maga a politikus jelentette be Facebook-oldalán, aki a párt egyik legismertebb szereplője volt. Mint ismert, Szávayt sokan Jakab Péter pártelnök legfőbb kritikusának tartották számon. Távozásának okát nem kívánta megindokolni. Hasonlóan döntött Lokody Levente is: ezzel egyetlenegy alapszervezete sem maradt az egykori radikális pártnak Erdélyben.
Vágólapra másolva!

"A mai napon kiléptem a Jobbik Magyarországért Mozgalomból, amelyet egykoron tizenhárom barátommal együtt alapítottam. Húsz évet hagyok a hátam mögött onnantól kezdve, hogy elsős egyetemistaként 2000 szeptemberében elődszervezetünk, a Jobboldali Ifjúsági Közösség tagjává váltam."

Kedden kora este ezekkel a sorokkal búcsúzott Szávay István a Jobbiktól. Szűkszavú írásában nem indokolta meg döntését, szimplán jó munkát kívánt egykori párttársainak.

A szókimondó politikus volt a Jobbik egyik leghírhedtebb arca: képviselői karrierjének az vetett véget, hogy egy zsidó nő megverésével kérkedett egy kiszivárgott hangfelvételen.

Bár sokan azt gondolták, hogy ezzel nemcsak a parlamentben, hanem a Jobbikban is vége lesz a pályafutásának, nem így lett. Szávay ugyanis a háttérben megerősödött, a párton belüli, belső ellenzék vezetője lett. Mint ismert, a februári tisztújító kongresszus előtt két táborra szakadt a Jobbik: az egyik kör a totális, feltétel nélküli ellenzéki összefogást hirdető Jakab, a másik a párt önálló entitását hangoztató Szávay körül alakult ki. A verseny az előbbi csoportosulás győzelmével végződött: kizárólag Jakabhoz köthető politikusok jutottak be az elnökségbe.

Ezzel a belső ellenzék kiszorult a Jobbik irányításából, aminek következménye az lett, hogy sorra lépnek ki a pártból az ide sorolható politikusok. Jakab egyébként azt mondta kongresszusi beszédében, hogy megválasztása esetén "lesznek olyanok, akik más utat fognak választani."

Lokody Levente Szávayhoz hasonlóan ezt a másik utat választotta. A politikus neve onnan lehet ismerős, hogy ő volt az, aki Jakab mellett az elnöki székre pályázott, azonban nem tudta összegyűjteni a megfelelő számú ajánlást.

"A mai napon Kiléptem a Jobbik Magyarországért Mozgalomból! A szervezet Maros megyei alapszervezete is mától megszűnt létezni a bajtársak egyhangú határozatának köszönhetően." - közölte a hírt Lokody, hozzátéve, hogy

Erdélyben egyetlenegy alapszervezete sem maradt a Jobbiknak.

Elmondása szerint volt pártját a jobboldalon szerette volna tartani, azonban Jakab Péter megválasztásával egyértelművé vált számára, hogy ez nem fog működni.

A sajtóban a "Gyurcsány-vonalnak" elnevezett Jakab-féle erőcsoport után a békéscsabai Jobbik nyitotta a sort, már ami a feloszlatások-kilépéseket illeti. Ezután Bencsik János parlamenti képviselő, budapesti elnök egy Facebook-videóban jelezte, kilép a pártból, viszont országgyűlési mandátumát megtartja. Tegnap pedig a szervezet négy önkormányzati képviselője, Varga Dániel és Zsitnyák János az I., Kovács Dávid Attila a XXI., Staudt Csaba XXIII. kerületi képviselő jelezte, részükről ennyi volt.

Minden bizonnyal köze van a kilépési hullámhoz, hogy az új pártelnök arról beszélt a február eleji frakcióülésen, hogy innentől kezdve - a baloldali szavazók miatt - nincs szükség nemzetpolitikai és emlékezetpolitikai témákra a Jobbikban.