A baloldali portálok is kamucégnek nevezik a BKV buszbérlési pályázatának győztesét

WINTERMANTEL Zsolt
Budapest, 2018. november 13. Wintermantel Zsolt, a IV. kerület fideszes polgármestere beszédet mond a kisgyermeket nevelők tiszteletére állított szobor avatásán az újpesti Király utcában 2018. november 13-án. A szobor, amely egy fiatal nő és két kisgyermek alakját formázza, Koncz Viktória Éva szobrászművész alkotása. MTI/Mónus Márton
Vágólapra másolva!
A BKV buszbérlési pályázata kezd tragikomédiába fulladni, már a baloldali portálok is elismerik és kamucégként nevezik a győztes pályázót - mondta Wintermantel Zsolt, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) igazgatóságának Fidesz által delegált tagja szerdai Facebook-videójában. 
Vágólapra másolva!

A kormánypárti politikus kiemelte, hogy a nyertes cégről kiderült, hogy nem képes határidőre leszállítani a buszokat, ugyanis egyáltalán nincs is neki. Wintermantel Zsolt szerint joggal merül fel a kérdés:

  • hogyan pályázhattak?
  • a BKV hogyan köthetett szerződést egy olyan céggel buszbérlésre, amelynek nincsenek is buszai?
  • Vajon a BKV hozzájárul-e "a kamucég álságos határidő-módosítási kérelméhez", miközben ezeknek a buszoknak már Budapest útjait kellene járnia?

Wintermantel Zsolt a főpolgármestertől vár magyarázatot az ügyről, aláhúzva, Karácsony Gergely tisztelje meg a budapestieket a válasszal. A politikus többször is a főpolgármesterhez fordult (ezekről itt és itt írtunk) az ügyben, de a főváros egyelőre hallgat a korrupciógyanús ügyben.

Mint ismert, egy Leisztinger Tamáshoz köthető cég nyert a BKV busztenderén, úgy, hogy az érintett céget néhány nappal az ajánlattételi határidő lejárta előtt jegyezték be. A történet nemcsak emiatt volt kínos: a szocialista nagyvállalkozó korábban annak a Tüttő Katának volt az élettársa, aki főpolgármester-helyetteseként jelenleg felügyeli a budapesti tömegközlekedési cég körüli ügyeket. Arról nem is beszélve, hogy Leisztingernek meglehetősen rossz a híre: ő a magyar közélet egyik leghírhedtebb vörösbárója, vagyonának jelentős részét a 2010 előtti baloldali kormányok alatt szerezte meg.