Polaneczky Judit, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet ápolási igazgatója hétfőn kapta meg az oltást.
Az oltóponton profi volt a szervezés, minden flottul ment, amiért nagyon hálás vagyok a kórház munkatársainak
- mondta a Borsnak a szakember.
"Az oltásra előzetesen kellett jelentkezni, amit elsőnek 250 munkatársam kapott meg velem együtt. A dolgozókat az alapján sorolták be, kik a legveszélyeztetettebbek, így azok kapták meg elsőként, akik közvetlenül foglalkoznak betegekkel, intenzív és sürgősségi osztályon vagy szívkatéteres laborban dolgoznak. Mivel én intenzív terápiás szakasszisztens vagyok, engem is ebbe a csoportba soroltak be"- mondta a vezető, aki ápolási igazgatóként bármikor állhat betegágy mellé.
A vakcina beadását követően eddig szinte senki nem számolt be mellékhatásokról, az igazgató sem tapasztalt semmi szokatlan.
Maga az oltás pár pillanat volt és egyáltalán nem fájt, sőt meg sem éreztem. Később sem éreztem mellékhatást, covid-tüneteket sem hozott elő. Nagyjából 24 óra múlva mintha éreztem volna minimális helyi izomfájdalmat, de ez az oltásoknál teljesen tesrmészetes. A munkatársaink sem számoltak be semmilyen komolyabb tünetről, így
az eddig bizonytalanabb kollégák is egyre bátrabbak.
Szinte precenként jönnek az emailek, hogy mégis fel kívánják venni az oltást - mondta a Borsnak Polaneczky Judit.
Amikor először lehetett hallani a vírusról, az igazgató abban bízott, Magyarországot elkerüli a járvány.
"Nem hittem el, hogy ide is elérhet. Amikor először hallottam magyarországi esetről, komolyan félni kezdtem. Féltem, hová fejlődik ez az egész, lesz-e gyógymód, vakcina. És persze féltettem a családomat, a barátaimat és a kollégáimat. Harminchét éve dolgozom egészségügyi dolgozóként, ebből 34 évet intenzív osztályon dolgoztam, így nem igazán riadok meg semmitől, de ez az érzés félelmetes volt" - mondta az igazgató.
A Gottsegen György Kardiológiai Intézetben szívbetegeket kezelnek, így náluk még nagyobb hangsúlyt kellett fektetni a védekezésre, hisz a szívbetegeknél akár halálos kimenetelű is lehet a betegség.