A nő Rudabányán lakik az élettársával egy családi házban. Április közepén kint volt a ház udvarán, amikor észrevette, hogy az ismerőse, aki akarata ellenére rendszeresen járt utána, az utcában van.
Ettől annyira ideges lett, hogy beszaladt a házba, kihozott egy konyhakést és utána szaladt.
A szomszédoknak közben odakiabálta, hogy most meg fogja ölni a férfit.
A férfi biciklizett, de a nő így is utolérte. Vitatkozni majd dulakodni kezdtek, végül
a nő elővette a pulóvere ujjába rejtett kést és ötször megszúrta.
Ezek után visszaindult a házba, az udvaron lévő ismerőseinek azt mondta, megmondta, hogy leszúrja, megmondta, hogy megöli. Hozzátette azt is, hogy a férfi szerelmes belé, ezért úgy sem fogja feljelenteni.
A férfi még utána kiabált a nőnek, hogy ezt vissza fogja kapni és börtönbe juttatja.
A nő otthon a kést bedobta az udvari wc-be, majd felhívta a rendőrséget, hogy a férfi megtámadta és megszurkálta magát egy késsel.
A rendőrök Rudabánya külterületén megtalálták a férfit, akit a mentők kórházba vittek. A szúrások miatt megnyílt a hasürege, ami miatt életveszélybe került. A halálos sérülés csak a szúrások irányának, erejének és a szerencsének köszönhető.
Az ügyészség emberülési kísérlet miatt emelt vádat a 23 éves, büntetett előéletű nő ellen, aki jelenleg letartóztatásban van. Azt javasolják, hogy a bíróság ítélje börtönbüntetésre.