Betört egy gyulai üzletbe egy férfi, de nem jutott messzire a zsákmánnyal

Vágólapra másolva!
Lopási kísérlet miatt állították bíróság elé azt a többszörösen büntetett előéletű férfit, aki az egyik gyulai kisboltba tört be az esti órákban. Már a helyszínen lecsaptak rá a rendőrök.
Vágólapra másolva!

A férfi december 7-én szabadult a börtönből, majd rá 3 nappal, december 10-én este 9 körül részegen

betörte egy gyulai élelmiszerbolt hátsó ajtajának üvegét, bemászott rajta, és alkoholt, tusfürdőt és dezodort, a kasszából pedig közel 70.000 forintot vitt magával. Azonban nem jutott vele messzire, ugyanis a rendőrök tetten érték,

és még a boltban elfogták, majd őrizetbe vették.

Az ügyészség a többszörös és különös visszaeső 37 éves, pusztaföldvári férfit két napon belül,

december 12-én bíróság elé állította. A bíróság 1 év börtönre ítélte,

ám mivel a férfi ügyvédje fellebbezett, ez nem jogerős.

Forrás: Police.hu