Azbej Tristan elmondta, a kezdeményezésnek két célja van: az egyik a "kegyelet gesztusa", így emlékeznek a világ üldözött keresztényeire, közöttük arra a tucatnyi emberre, akiket a keresztény hitük miatt gyilkolnak meg naponta. A másik célja pedig, hogy felhívják a figyelmet a keresztényüldözés jelenségére.
Az államtitkár úgy fogalmazott, hogy
a világ közvéleményét általában hidegen hagyja, amikor keresztény embereket gyilkolnak le a hitük miatt,
ezért is fontos a Aid to the Church in Need (ACN) nevű karitatív szervezet nemzetközi kezdeményezése, a Red Wednesday.
Közölte, hogy Budapesten az Erzsébet hidat, a Szent Gellért szobrot és négy felekezet templomát - a belvárosi Nagyboldogasszony Főplébániatemplomot, az Istenszülő elhunyta ortodox székesegyházat, a Szilágyi Dezső téri református templomot és a Budavári evangélikus templomot - világítják ki vörös fénnyel.
Évente mintegy 3000 keresztényt gyilkolnak meg hitük miatt, és úgy tűnik, mintha ez nem számítana a világon - mondta. Ez szerinte azért lehet így, mert a liberális megközelítés úgy próbálja beállítani a kereszténységet, illetve a keresztény demokráciát, mintha az jogfosztáson alapulna.
– Ebbe a hamis narratívába nem fér bele a valóság, méghozzá az, hogy
jelenleg a kereszténység a világon a legüldözöttebb vallás
– hangsúlyozta Azbej Tristan.