A 33 éves, büntetett előéletű, ipolytölgyesi nő és 20 éves, becskei élettársa Vámosmikolán lakott egy romos házban az év elején. Ahogy az Origo is írta, a közelükben lakó, 77 éves egyedül élő asszony többször segített nekik kisebb dolgokkal.
Vallomásaik alapján január 6-án, hétfőn
a fiatal nő ellopta a nyugdíjas pénztárcáját és a hűtőjéből több ételt is magával vitt, amiért a nyugdíjas megfenyegette.
Azt mondta neki, ha nem adja vissza, amit elvett, hívja a rendőröket.
A nő élettárása tartott a feljelentéstől, ezért másnap, január 7-én kedden áthívta a nyugdíjast a házukba azzal, hogy megtalálták az ellopott pénztárcáját. Amikor az asszony megérkezett, közösen rátámadtak.
Bezúzták az arcát és a koponyáját, és késsel is többször megszúrták.
Az idős asszony a helyszínen meghalt. De a történet itt nem ér véget.
Gyilkosai a holttestet egy szemeteszsákba csomagolták, és elásták a házuk udvarának hátsó részében, majd szeméttel eltakarták.
Úgy buktak le, hogy a nő még a gyilkosság napján elmesélte az egyik ismerősének, hogy mi történt. Ő hívta a rendőrséget.
Aljas indokból, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetetett emberöléssel gyanúsították meg a nőt és a férfit.
Emellett a Pest Megyei Főügyészség a bizonyítékok alapján a nő ellen még lopás miatt is vádat emelt november 24-én.