Összevert egy fiút egy budapesti trolin ez a férfi - videó

troli verekedő
Vágólapra másolva!
Egy férfi 2020. november 12-én 15 óra 15 perc körül a Keleti pályaudvar felé közlekedő 78-as trolibuszon összeveszett egy fiúval, akit többször megütött, majd megrángatott - írja a police.hu.
Vágólapra másolva!

A fiúnak könnyű, 8 napon belül gyógyuló sérülése lett. A feltételezett elkövetőről felvétel készült.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. Kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a felvételen látható férfit felismeri, személyazonosságával, tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon.