Idén márciusban nőnapi rendezvényt tartottak Barcs egyik szórakozóhelyén, ahová a három férfi is elment, az ismerőseivel együtt.
Este az apa egy ital miatt összeveszett egy másik férfival,
de ekkor még nem fajult köztük tettlegességég a vita.
Hajnalban azonban részegen megkereste a férfit, és kihívta a a kávézó teraszára megbeszélni a dolgokat. A férfi már készült hazamenni, így követte őt, de a kocsma bejáratánál vitapartnere a
fiával és testvérével együtt rátámadt. Fellökték és megverték.
A férfi földre esett. A teraszon lévők segítettek megfékezni a támadókat. A három férfit lefogták, ellökdösték áldozatuk közeléből, aztán a férfit "bemenekítették" a kávézóba.
A támadás után nem sokkal már a helyszínen voltak a barcsi rendőrök és kihallgatták a támadókat. Az ügyészség vádiratában a fiatalkorú vádlottal szemben próbára bocsátást, apjával és nagybátyjával szemben pedig közmunka kiszabását javasolta - írja az Ügyészség oldala.