Tűzoltókat kellett hívni Szilágyi István özvegyéhez

Szilágyi István temetése a Kozma utcai Új Köztemetőben 2020.05.22-én
Vágólapra másolva!
Ha a nő pártfogója, Baricz Dezső nem figyel fel a házban terjengő füstre, az idős asszony talán túl sem éli az esetet.
Vágólapra másolva!

Akár meg is halhatott volna Szilágyi István özvegye, Jolika néni, ha egyedül van otthon a lakásban.

Az asszony pártfogójával, Baricz Dezsővel járt orvosnál és közjegyzőnél, amikor pedig hazaértek, a férfi felfigyelt a házban terjengő, tömény füstre. Tudta, hogy nagy a baj, amikor az alapos szellőztetés sem hozott eredményt.

Kinyitottam minden ablakot és az ajtót is, csináltam egy jó nagy huzatot, de hiába! Tíz perc után visszatért ez a sűrű füst. Akkor már tudtam, hogy ez nem játék, felhívtam a kéményseprőket, de ők csak egy-két nap múlva tudtak volna jönni.

- mondta a férfi.

A kályha fala annyira forró volt, hogy kész csoda, hogy nem robbant fel - írja a Blikk.

Özvegye Szilágyi István temetésén Fotó: Koncz Márton - Origo

– mondta a Ripostnak Dezső, aki szerint az asszony hiába ígérte volna meg, hogy nem fűt, úgysem tartotta volna be a szavát, az idős asszony ugyanis rendkívül fázós.

Ahogyan korábban megírtuk,

az asszony életveszélyes körülmények között lakik régi, rossz állapotú házában, és épp az ősz végén épp az ősz végén ment tökre nála a kályha, a házban mindenfelé áramlik a füst.

Jolika néni nehéz körülmények között él, főleg a férje halála óta, az adományozók azonban rendszeresen segítenek rajta, így tűzifája is lett. De hiába a rengeteg fa,

a kályha elromlott, a füst nem ment ki a kéményen, hanem visszaszivárgott a házba, ami füstmérgezést, ezáltal halált okozhat.

A Blikk hozzátette, hogy valamelyik elvezetőcsővel lehet probléma.