Biciklijéről ütötte le áldozatát egy férfi Mélykúton

rendőrség illusztráció
rendőrség illusztráció
Vágólapra másolva!
Betört a helyi kisboltba, kirabolt egy biciklis férfit, a szomszédjából pedig szalámit lopott a többszörösen visszaeső mélykúti férfi.
Vágólapra másolva!

Január végén egy mélykúti férfi elhatározta, hogy pénzt szerez, ezért az otthona közelében minden előzmény nélkül ököllel arcon ütött egy biciklist, aki a földre esett. A helyi férfinek egy korábbi balesete miatt csonkolták a kezét, ami miatt szemmel láthatóan korlátozottan volt képes a védekezésre. A támadó férfi

ezután többször hasba rúgta, majd felhúzta a földről és pénzt követelt a bántalmazástól kábult férfitól.

Mivel a férfi nem akarta odaadni a nála lévő pénzt, a támadó kivette az övtáskájában tartott pénztárcáját és elvett belőle 12 ezer forintot.

Nem sokkal később a férfi, bement az egyik közeli szomszédjának az udvarára és a nyitott tárolóból ellopott 15 szál házi szalámit 37 ezer forint értékben, amit később megpróbált eladni. Alig egy hónap múlva egy éjszaka,

betörte a helyi vegyesbolt ablakát, majd összekészített majdnem 25 ezer forint értékben élelmiszert és italt, amit el akart lopni, de ez nem sikerült neki,

mert a biztonsági szolgálat járőre idő közben megérkezett. A férfi az ablak betörésével 110 ezer forint kárt okozott a vegyesbolt üzemeltetőjének.
Az ügyészség

az erőszakos és többszörös visszaeső férfival szemben, a bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablással és lopással vádolja.