Egyedülálló, ultrahangos, babák számára tervezett kullancsriasztójával nyert magyar vállalkozás nemzetközi díjat

kullancs, lyme-kór
Vágólapra másolva!
A klímaváltozással együtt járó hőmérséklet-emelkedés miatt már nemcsak tavasszal és ősszel, hanem télen is óvakodni kell a kullancsoktól, hazánk ráadásul a különösen fertőzött országok közé tartozik Európában. Ezért is örömteli, hogy már létezik olyan, egyedülálló, ultrahangos riasztó, amely vegyszermentesen tartja távol a háziállattól, vagy az embertől a Lyme-kórral fertőzött kullancsokat. A terméket rövid időn belül a második rangos nemzetközi díjjal ismerték el, mint hatékony védekezési eszközt.
Vágólapra másolva!

Idén először magyar nyertese is van a brit LUXlife Magazine éves díjátadójának: a ProtectOne Tickless márkájú ultrahangos kullancsriasztója nyerte a Parent&Baby Awards kategóriát a leginnovatívabb biztonságos kullancsriasztó gyerekek és babák számára díjat. A negyedévente megjelenő online luxus-életmód magazin magas minőségű szolgáltatásokat mutat be, legyen szó éttermekről, autókról, szépségiparról, ékszerekről vagy gyermeknevelésről.

A díjat odaítélők a jelölteket olyan szempontok szerint vizsgálják, mint

  • az adott szakterületen bizonyított széleskörű tapasztalat,
  • az ügyfelek magas színvonalú kiszolgálása,
  • magas ügyfél-elégedettség és
  • elkötelezettség a minőség, illetve az innováció iránt.

A LUXlife Parent & Baby Awards díjat 2018-ban alapították, az idei nyerteseket a világ minden tájáról – Nagy Britanniától Svédországon át Katarig – hirdették ki. A díjazottak között találhatóak babatermékek, illetve orvosi szolgáltatások is.

A magyar startup vállalkozás, a ProtectOne Tickless az idei második rangos elismerést kapja a BigSee termékdizájn díj elnyerése után.

Forrás: Bakonyi Ildiko/Bakonyi Ildiko

A fertőzött kullancsokkal szembeni védekezés egyre fontosabb:

a Lyme-kór ugyanúgy veszélyt jelent a gyermekre, a felnőttekre és az idősekre.

Védőoltás pedig nincs ellene, így a megelőzésre, a védekezésre kell helyezni a hangsúlyt. A Lyme-kór Európában és az Egyesült Államokban egyike a leggyorsabban terjedő fertőző betegségeknek, az éghajlatváltozás miatt ugyanis a betegséget hordozó kullancsok a legkülönbözőbb földrajzi területeken is megtalálhatók. Bár ma már Európa-szerte elterjedtek a Lyme-kórral fertőzött kullancsok, még mindig Közép-Európa, így Magyarország is, valamint Dél-Skandinávia és a Balti-tenger környéke a legfertőzöttebb területek.

Hazánkban 2014 és 2018 között több, mint duplájára emelkedett a bejelentett Lyme-kór megbetegedések száma.

A betegséggel kapcsolatban ráadásul ma is számos tévhit lát napvilágot, így rendkívül fontos, hogy ne csak a Lyme-kórt, hanem az azt okozó baktériumok terjesztőit, a kullancsokat is ismerjük. A hordozóknak köszönhetően – legyen az ember, vad-, vagy kisállat – a kullancsok dinamikusan változtatják helyüket. Leggyakrabban parkokban, kertekben, játszótereken és erdőkben fordulnak elő, így nemcsak a természetben, hanem lakókörnyezetünkben is nagy figyelmet kell fordítani a paraziták elleni védekezésre. A Lyme-kór leggyakoribb előfordulási helyei azok az országok, ahol az éves középhőmérséklet 10-17 °C között mozog, így Magyarország is kiemelten érintett a betegség tekintetében. Ezzel párhuzamosan a kullancsok aktív időszaka is növekszik: míg eddig a tavasz és a nyár volt a kritikus időszak,

az utóbbi évek tendenciája alapján már decemberben is nagy számban várhatóak kullancsok.

Korábban a védekezésben a leginkább bevált módszer egyértelműen a vegyszeres készítmények alkalmazása volt; közéjük tartoznak az aeroszolok mellett a tabletták és kisállatok esetében a nyakörvek és az úgynevezett spot-on termékek. Az utóbbi idők egyik legkiemelkedőbb innovációja az ultrahangos kullancsriasztók kifejlesztése,

amelyek természetesen, vegyszermentesen, közel 94%-os hatékonysággal veszik fel a harcot a paraziták ellen akár egész évben.

A magyar startup ProtectOne ma már 52 országban forgalmazza egyedi, ultrahangos technológiával működő kullancs-, bolha- és poratkariasztó készülékeit, amelyek kutyák, macskák és más háziállatok mellett az embereket is védi.

A koronavírus miatti korlátozások miatt egyre többen választják a természetet, ha kikapcsolódásra vágynak, az idén jelentősen nőtt a szabadban eltöltött átlagos órák száma, így fontos, hogy ilyenkor is biztonságban legyen a házikedvenc, a gazdi, vagy akár a család legkisebb tagja.

A séták alatt ugyanis az állatok és az emberek is könnyen összeszedhetik a városi zöldfelületeken is elterjedt kullancsokat.

A babák számára tervezett kullancsriasztó nemzetközi díja azonban igazolja, hogy a kullancsvédelem az egészségvédelem kiemelt területe lett.