A férfi kezén és lábán bilincsel lépett be a tárgyalóterembe, ami előtt a felesége izgatottan várta.
A férfi több mint egy éve van letartóztatásban. H. Miklóst aljas indokból, több ember ellen elkövetett emberöléssel vádolja az ügyészség,
mert lelőtte a barátját, aki korábban az osztálytársa volt, majd a férfi apját is.
A bíróságon H. Mikóst azt állította, hogy véletlenül lőtte le mindkét férfit – írja a Bors.
Nem adtam le célzott lövést, azért mentem oda, hogy kérjen bocsánatot
– mondta vallomásában a gyilkossággal vádolt vadász, majd hozzátette, hogy csak figyelmeztető lövéseket akart leadni, és biztos volt abban, hogy nem sérül meg senki.
Nagyon sajnálom, ami történt, nem ezt akartam, nem ez volt a szándékom
– tette hozzá H. Miklós, aki akkor döbbent rá, hogy mit tett, amikor a barátja apja kirohant a házból és a szemébe kiáltotta: "megölted a fiamat".
Ahogy azt korábban megírtuk, a vadász és a férfi barátok voltak, gyakran jártak együtt focizni is. A vadász feleségének viszonya volt a férfival, amiről a gyilkos is tudott.
Amikor férfi tavaly augusztusban szakított a szeretőjével, a nő elpanaszkodta a férjének, hogy lekezelően beszélt vele.
H. Miklós ettől annyira dühös lett, hogy berakta a puskáját a kocsija és elindult a felesége szeretőjéhez. Amikor odaért, már a kocsiból rálőtt az udvaron álló férfira.
Az első lövés nem talált, a második azonban az ajtón keresztül eltalálta a házba menekülő férfit, aki a helyszínen meghalt.
A lövésekre a férfi apja kijött a házból, majd amikor meglátta a lelőtt fiát, elindult a házba. H. Miklós ekkor őt is hátba lőtte, háromszor.
A gyilkos ezek után gyorsan elmenekült, de a rendőrök a város határában elfogták, a kocsijában pedig megtalálták a gyilkos fegyvert.