Orbán Viktor: Több adókönnyítés, új otthonteremtési program jön, 2022 végéig 5 százalék lesz a lakásépítési áfa

ORBÁN Viktor
Budapest, 2020. október 7. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök interjút ad a Hír TV Magyarország élőben című műsorában 2020. október 7-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
Vágólapra másolva!
Nem kell műtéteket halasztani a koronavírus-járvány miatt – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Hír TV-nek adott interjújában. 2022. december 31-ig ismételten 5 százalékos lesz az újépítésű lakásokra az áfa - tette hozzá. Az orvosok béremelésére fordítandó 200 milliárdos költségvetési fedezet rendelkezésre áll - fejtette ki a kormányfő.
Vágólapra másolva!

A kórházi ágyak biztosítása a kulcskérdés – mondta Orbán Viktor a Hír TV-nek adott interjúban, és kifejtette, hogy legrosszabb esetben lehet 200 ezer egyidejűleg megfertőzött magyar ember. Az ő ellátásukhoz pedig kell 16 ezer kórházi ágy és 800-1000 lélegeztető készülék.

- fogalmazott a kormányfő.

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök interjút ad a Hír TV Magyarország élőben című műsorában 2020. október 7-én. Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

A miniszterelnök elmondta, tavasszal az a képessége volt a magyar orvostársadalomnak és tudósoknak, hogy előre láttak 1-1,5 hétre. Most a miniszterek már mernek nyilatkozni három hétre is.

- fejtette ki a miniszterelnök.

Adókönnyítések és gazdaságélénkítés

Orbán Viktor elmondta, hogy adókönnyítések, gazdaságélénkítő lépések lesznek, és az új családügyekért felelős tárca nélküli miniszter, Novák Katalin egy új otthonteremtési program pilléreit terjesztette elő a kormányülésen.

A miniszterelnök áttörésjellegűnek nevezte az orvosok béremelését, amire 50-60-70 éve nem volt példa Magyarországon. Még 7-8 hónapig el fog tartani a mostani járvány, és fölszálló ágban leszünk, és amíg vakcina nem érkezik, nincs szabadulás, és az orvosokra pedig óriási teher hárul – fejtette ki a miniszterelnök. – Az én fejemben az volt a logika, hogy mikor, ha nem most.

- fogalmazott Orbán Viktor.

Orbán Viktor: Még van vezénylési tartalék Forrás: Origo

Kulcskérdés az összefogás

Orbán Viktor arról is beszélt, három kategóriába sorolják a kórházakat. És ha kell, átvezényelnek egészségügyi dolgozókat. – A vezényeltek száma még nem érte el az összes ápolónő és orvos egy százalékát sem, tehát még vannak vezénylési tartalékaink is – mondta a miniszterelnök, és kiemelte, a nemzeti konzultációban kifejeződött közvélekedés jó alapot ad a kormány döntéseihez, és az a közvélekedés úgy hangzott, hogy az országnak működnie kell.

- fejtette ki a kormányfő.

Orbán Viktor szólt arról is, hogy az orvosokra óriási teher hárul, ezért most kellett lépni a béremelés ügyében. A kormányfő elmondta, hogy a most bejelentett orvosi béremelések esetében megvan a nagy esélye, hogy jelentősen csökken az elvándorlás.

- tette hozzá a miniszterelnök. Kiemelte, a béremelésre fordítandó 200 milliárdos költségvetési fedezet megvan.

A miniszterelnök felhívta rá a figyelmet, hogy a vezénylés most élet-halál kérdés, mert járvány van. A vezénylés nem lehet napi gyakorlat. Csak akkor kell vezényelni, ha baj van – mondta. Hozzátette: nincs még minden részletkérdés lezárva, újabb rendeletek kellenek majd.

Ezért támad Soros György

Az Európai Bíróság ítéleteit végrehajtjuk – tájékoztatott a miniszterelnök a Soros-egyetem ügyében született ítélet kapcsán. Ha valaki próbapert szeretne indítani, akkor azt tegye. Nem leptek meg ezek a dolgok – mondta a kormányfő. Mindezt azért mondják, mert a baloldal nincsen kormányon Magyarországon.

- emelte ki a miniszterelnök.

Brüsszelből a magyar baloldalt hatalomra akarják segíteni – hangsúlyozta a kormányfő. A magyar ellenzék be van darálva, és be van töltve a szélsőjobboldaltól a kommunistákig, ezért hívom őket Soros-kolbásznak – tette hozzá Orbán Viktor.

A kormányfő Vera Jourová azon kijelentését bírálta, ami szerint a magyarok nem tudnak saját döntést hozni. Ez egy olyan sértés, ami már nem politika – tette hozzá. Az nem újdonság, hogy Jourová Soros embere.

- mondta a kormányfő.

Orbán Viktor kijelentette, hogy ma az európai sajtóban egy lapon emlegetik az USA-val és Nagy-Britanniával Magyarországot, miközben a magyar politika célja 150 éve, hogy az előbb említett országokra hasonlítson. Ez az egész teljesen abszurd – mondta a támadásokról a miniszterelnök.

„Jó program nélkül nem lehet uniós pénzhez jutni"

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy az önkormányzatoknak eddig is volt lehetőségük, hogy közvetlenül szerezzenek pénzt Brüsszeltől, de ebben nem jeleskedtek. Kiemelte, hogy ezzel szemben a magyar kormány lényegesen jobban tud érdeket képviselni. Azonban jó program nélkül semmilyen forrást nem lehet kapni – tette hozzá.

- mondta a kormányfő.

Orbán Viktor szerint az uniós hitel esetében egyelőre kérdéses, hogy mennyire éri meg Magyarországnak. Azért mondtunk erre igent, mert vannak déli tagországok, akik az összeomlás szélén állnak, és az minket is alaposan érintene – tette hozzá. Ez egyébként nem egy égből hulló manna, ez egy hitel, amit vissza kell fizetni - ismételte meg a miniszterelnök.