Ötmillió forintot fizetnek annak, aki segít megtalálni a maglódi vállalkozó gyilkosát

Pintér Gyula
Vágólapra másolva!
Nyomravezetői díjat tűzött ki az eltűnt maglódi luxusautószerelő meggyilkolásának ügyében a rendőrség. Ezt annak fogják kifizetni, aki elvezeti őket a gyilkosig. 
Vágólapra másolva!

Pintér Gyulának nagy neve volt a szakmában. A világ több részéről jöttek hozzá a luxusautó-tulajdonosok, hogy munkát adjanak neki.

– mondta korábban a férfi egyik barátja.

A maglódi vállalkozó tavaly tavasszal, május 10-én a Hummerével indult el otthonról valahová, ahová magával vitte Répa nevű vizsláját is. A férfit azóta senki sem látta senki, az autóját viszont másnap egy ismeretlen visszavezette az otthonához,

Miközben a kutyáját Szlovákiában találták meg.

Pintér Gyula Forrás: Police.hu

Nem sokkal az eltűnése után őrizetbe vették az egyik helyi tanya tulajdonosát,

a kertjét pedig kutyákkal kutatták át.

A rendőrök kezdetben személyi szabadság megsértésére minősítették át a férfi eltűnését, de ahogy írtuk, augusztus 20-ától az esetet

már gyilkossági ügyként kezelik.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztályán akkor hozzátették, hogy a szabadlábon védekező férfit gyanúsítottként hallgatták ki bűnsegédként elkövetett emberölés miatt.

Pintér Gyula Répa nevű kutyájával Forrás: Facebook

Október 30-án jelentették be, hogy nyomravezetői díjat tűztek ki az ügyben.

5 millió forintot hajlandók kifizetni annak, aki tudja, ki ölte meg a férfit és elvezeti hozzá a rendőrséget.

Pintér Gyula holtteste egyelőre nem került elő.