Müller Cecília: Kiemelten kell ügyelni az idősekre és a krónikus betegségben szenvedőkre

MÜLLER Cecília
Müller Cecília, országos tisztifőorvos.
Vágólapra másolva!
Egyértelműen a koronavírus-járvány második hullámának felszálló szakasza figyelhető meg Magyarországon, amelyben kiemelten ügyelni kell az idősekre és a krónikus betegségben szenvedőkre - mondta az országos tisztifőorvos az M1 aktuális csatornának nyilatkozva.
Vágólapra másolva!

Müller Cecília emlékeztetett, az elmúlt 24 órában 1374 esettel nőtt az igazolt fertőzöttek száma és 20 állampolgár halt meg a vírussal összefüggésben.
Kiemelte, hogy 1174-en szorulnak kórházi kezelésre, 110-en vannak lélegeztetőgépen, ami jelentős és folyamatos emelkedést mutat.
A tisztifőorvos elmondta,

a halálos áldozatok mind 60 év felettiek voltak, akik valamilyen krónikus betegségben szenvedtek.

Müller Cecília, országos tisztifőorvos Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Nagyon fontos, hogy ne lazuljon a védekezés, továbbra is

- húzta alá Müller Cecília.

Hangsúlyozta, hogy

a járványban eddig meghaltak több mint 50 százalékánál

azonosítottak valamilyen szív- és érrendszeri betegséget, valamint számosan szenvedtek daganatos, vagy valamilyen anyagcsere-megbetegedésben, például cukorbetegségben.Számukra különösen magas kockázatot jelent a koronavírus, ugyanis sok esetben szorulnak kórházi kezelésre, amelynek során lélegeztetőgépre is kell kerülniük - tette hozzá.

A tisztifőorvos nagyon fontosnak nevezte, hogy a koronavírusból otthon gyógyulók ismételten

jelezzenek háziorvosuknak, amennyiben romlik egészségi állapotuk, például nehéz légzést, magas lázat tapasztalnak.

Súlyosabb tünetek esetén mindenképpen igénybe kell venni a kórházi kezelést, mert az úgynevezett középsúlyos állapot nagyon gyorsan változhat, és akkor már intenzív terápiára van szükség - mondta.
Müller Cecília kitért arra is, hogy a PCR-tesztek száma folyamatosan nő, és továbbra is bővítik a kapacitásokat, így a tesztelést mindenkin elvégzik, akinek arra szüksége van.

Elmondta, a szociális otthonokat viszonylag jól körülhatároltan tudják védeni, ugyanakkor

teljesen hermetikusan nem tudják lezárni az intézményeket, amelyek közül jelenleg 45 helyen jelent meg a koronavírus.

A tisztifőorvos hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az otthonok nem váltak gócpontokká, a gondozottak mindössze 10 százaléka, az ápolóknak pedig kevesebb mint 5 százaléka érintett, a 130 kórházban kezelt betegből pedig senki nincs lélegeztetőgépen.

Müller Cecília az időseket is nyomatékosan arra kérte, hogy vigyázzanak egymásra, kerüljék a zsúfolt helyeket, és akár külterületen is viseljenek maszkot. Emellett fontosnak nevezte, hogy

az idősek folyamatosan konzultáljanak orvosaikkal meglévő betegségeik karbantartása érdekében, és vitaminbevétellel erősítsék immunrendszerüket.

A tiszaújvárosi építkezésen kialakult gócpontról szólva elmondta, változatlanul három nagy csoportban izolálták az érintetteket.

Megjegyezte, dinamikus, órára pontos adatszolgáltatást várnak a kórházaktól, hiszen nagyon fontos tudniuk az intézmények leterheltségét, kapacitását.
Az országos tisztifőorvos megerősítette,

továbbra is az a céljuk, hogy a kórházakban mindig legalább kétheti védőfelszerelés álljon rendelkezésre.