Elsodort egy biciklis nőt a Hernád

Áradás, Hernád, Bőcs, áradás, mentés, bicikli
Elsodort egybiciklis nőt az áradás Bőcsnél
Vágólapra másolva!
Elsodort egy embert a Hernád Bőcsnél - írja az Országos Katasztrófavédelmi Szolgálat (OKF) honlapja, ahol később közölték, hogy sikeresen kimentették az illetőt.
Vágólapra másolva!

Friss: A kimentett emberről kiderült, hogy

egy biciklis nő volt, aki egy ágba megkapaszkodva várta a segítséget.

A tűzoltók mentőmellényben, kötélbiztosítás mellett úsztak be hozzá. Egy oszlopnál biztonságba helyezték és rögzítették. Egy másik csapat ezután csónakkal a partra segítette a nőt, majd átadták a mentőknek.

Mint kiderült,

a 45 éves nő biciklivel akart átkelni az úton, ahol hömpölygött a víz,

de elakadt és nem tudott kijönni.

Ekkor riasztották a katasztrófavédelmetet és a mentőket is.

Az M1 tudósítója a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településről bejelentkezve azt mondta:

a nőnek a kihűlésen kívül nincs baja, de megfigyelésre kórházba vitték.

Arról is beszámolt, hogy folyamatosan csökken a vízszint, 30 centimétert apadt a tetőzés óta. A Hernád a Sajóba ömlik, és mivel a Sajó medre megtelt, nehezen tudja befogadni a Hernád vizét, ezért lassú az apadás.

A Hernád folyó áradása miatt lezárt út Bőcsön 2020. október 18-án Forrás: MTI/Vajda János

A hirado.hu azt írta: az áradások a térségben Hernádszentandrást, Kiskinizst, Hernádkércset és még több települést érintenek.

Autó gázol a vízben a Hernád folyó áradása miatt lezárt úton, Bőcsön 2020. október 18-án Forrás: MTI/Vajda János

Ahogy az Origo is beszámolt róla, a Hernád és a Sajó áradása továbbra is gondot okoz Borsod-Abaúj-Zemplén megyében: a víz településeket zár el, utakat áraszt el.