A főigazgató asszony arról beszélt, már több mint négy éve dolgoznak azon, hogy például a Fiumei úti sírkertet az emberek ne csak egy temetőnek, hanem egy kulturális, történelmi emlékhelyként kezeljék, egy olyan helynek, ami számtalan kulturális, szabadidős programot kínál.
A Fiumei úti sírkert egy nemzeti emlékhely – emelte ki Radnainé dr. Fogarasi Katalin, ami a gyerekek nevelésében is komoly szerepet játszik, legutóbbi programjukon például soha nem látott létszámban jelentek meg kisgyerekes családok, hogy megismerkedjenek az ország történelmével. Ezen túlmenően itt a gyerekek, a szüleik alaposabban megismerkedhetnek a hagyományokkal, a felmenők tiszteletével is. Ezen a programon a gyerekek kaptak az intézet munkatársai által elkészített blogot, amit olvasva, követve tudták felfedezni a sírkertet.