Nem szabadulhat a rákóczifalvi gyilkos

A kép illusztráció
Vágólapra másolva!
A Szegedi Ítélőtábla továbbra is fenntartotta egy rákóczifalvai férfinak a letartóztatását, aki ellen az ügyészség gyilkosság és kifosztás miatt vádat emelt.
Vágólapra másolva!

A 28 éves férfi Rákóczifalván

halálra verte három ismerősét, majd egyikük bakancsát elvette, egy másik áldozat házából pedig ruhákat, ételt, és illatszert vitt magával.

A férfit elfogták, majd vádat emeltek ellene, már a Szolnoki Törvényszéken bírója előtt zajlik a tárgyalása. Mivel lejárt a letartóztatásának elrendelt ideje, az ügyészség a meghosszabbítását kezdeményezte.

illusztráció Forrás: Thinkstock

Úgy látják, ezt indokolja, hogy

a férfi munkanélküli, rendezetlen családi hátterű, és bűncselekménye kiemelkedően súlyos, ezért továbbra is fennáll nála a szökés veszélye.