Jelentősen csökkent a szabálytalanságok száma, de szigorúan ellenőrzik a maszkviselést

Koronavírus, vírus, járvány, maszk, arcmaszk, védőmaszk, védőfelszerelés, Budapest, 2020, szeptember, ősz
tömeg, sok ember, idős, nyugdíjas, tanuló, diák, utazás tömegközlekedés
Vágólapra másolva!
A biztonsági, higiénés szabályok átgondoltak, szigorúan betartandóak, ahol nem tartható a másfél méteres távolság, ott feltétlenül viseljünk maszkot – hangzott el az Operatív Törzs csütörtöki tájékoztatóján. Azt is mondták, hogy a legszigorúbb egészségügyi szabályok mellett tartják meg este Budapesten a Szuperkupa-döntőt.
Vágólapra másolva!

Lakatos Tibor rendőr dandártábornok a csütörtöki, Budapesten megrendezendő Szuperkupa-döntővel kapcsolatos intézkedésekről számolt be. Elmondta, legtöbben a magyar szurkolók lesznek, kevés spanyol és német szurkoló is jelen lesz.

A játékosok is csak negatív teszttel érkezhetnek, és lesz kijelölt rendőrségi kapcsolattartójuk is. A nézők közt meghatározott számú helyet ki kell hagyni, és csak egy háztartásban élők ülhetnek egymás mellett. Közölte azt is, hogy már a beléptetésnél maszkot kell viselni, és megfelelő számú egészségügyi személyzet végez majd ellenőrzést a kapuknál, aki tüneteket mutat, azt elkülönítik. Lakatos Tibor úgy tájékoztatott:

mind a Németországból, mind a Spanyolországból érkező szurkolókat együtt tartja a rendőrség.

Ellenőrzik a maszkviselést

Müller Cecília országos tisztifőorvos elmondta, az elmúlt 24 órában 750 fővel emelkedett a fertőzött személyek száma. Hét honfitársunk meghalt, van köztük egy fiatal, 40 éves férfi. A legidősebb meghalt 81 éves.

Az összes pozitív esetszám 21 200 – mondta az országos tisztifőorvos. Hozzátette: 4818-an már meggyógyultak. Az új fertőzöttek napi, átlagos száma 800-1000 között mozog az elmúlt hetekben, azaz stagnál. Kórházban jelenleg 549 főt kezelnek, 32-en vannak lélegeztetőgépen.

Müller Cecília felhívta a figyelmet, hogy a biztonsági, higiénés szabályok átgondoltak, szigorúan betartandóak. Ahol nem tartható a másfél méteres távolság, ott feltétlenül viseljünk maszkot – emelte ki a tisztifőorvos. Elmondta: a maszkviselés sokaknál ma már automatizmussá vált.

Egyre kevesebb a szabálysértés a maszkhasználat kapcsán Fotó: Szabó Gábor - Origo

Újabb részletek a PCR-tesztekről

Az országos tiszti főorvos közölte, a PCR-teszt a vírus örökítőanyagának kimutatására szolgál, ezért vesznek két helyről (orr és garat) mintát. Hozzátette,

Ez mindenki számára ingyenes, akinek az orvos vagy a hatóság javasolja, mert közérdek, hogy izolálják a betegeket és megakadályozzák a terjedést. Müller Cecília elmondta, a 650 ezernél is több elvégzett vizsgálat döntő többsége ingyenes volt, csak a külföldről hazatérőknek kell fizetnie érte. A tesztek hatósági áráról úgy fogalmazott, az volt a cél, hogy ne rugaszkodjanak el a valóságtól az önköltséges tesztárak.

- mondta a PCR-tesztekkel kapcsolatban Müller Cecília. Hozzátette: látjuk, hogy egy enyhén zajló betegség esetében nem is mindig találunk kiegyenlítődő pozitivitást, azaz az egyik teszt pozitív, a másik negatív. Vagyis nem feltétlenül fertőző ebben az állapotban – összegzett Müller.

Nem veszélyes a fogmosás

Az országos tisztifőorvos kifejtette: aki három napja tünetmentes, és a tünetek megjelenése óta legalább 10 nap eltelt, annak fel lehet oldani az elkülönítését.

- mondta Müller. Kiemelte: a laboratóriumokban elegendő mennyiségű reagens van, nagy a vizsgálati igény, rendelkezésre áll minden járványügyi vizsgálathoz a szükséges kapacitás.

Újságírói kérdésre Müller Cecília beszélt arról is, hogy az olthatóságról mindig az oltó orvos dönt, de a veszélyeztetett csoportokba tartozók mindenképpen oltassák be magukat influenza ellen. Közölte azt is, hogy a második hullámban főként a fiatalabb, 20-29 éves és közép korosztály az érintett, de más korcsoportokban is vannak fertőzöttek. Az óvodapedagógusokat arra kérte, hogy ne hanyagolják el a kicsik fogmosását, ez nem jelent veszélyt.