Már az Alkotmányvédelmi Hivatal vizsgálja Soros karmesterének tevékenységét

Gerald Knaus, Euro¬pean Stability Initiative elnöke, Soros György
Vágólapra másolva!
A titkosszolgálatnak kell eldöntenie, hogy bűncselekményt követ-e hazánkkal szemben Gerald Knaus és a Soros György pénzelte lobbiszervezete a tevékenységével vagy sem. Amennyiben felmerül bűncselekmény gyanúja, az elhárítás feljelentést tesz – írta a Magyar Nemzet. 
Vágólapra másolva!

A magyar elhárítás (Alkotmányvédelmi Hivatal, AH) szakemberei előtt van a Magyar Nemzet tényfeltáró cikksorozata, amely Gerald Knaus, továbbá a European Council on Foreign Relations nevű lobbiszervezet Magyarország elleni tevékenységéről szól – erősítették meg belügyi forrásból. A konkrét ügyről bővebb információt sem a belügy, sem az AH nem ad.

Getty Images/2019 Tristar Media, Fabrice Coffrini

Általánosságban annyi megfogalmazható – így egy elhárító szakértő –, hogy a titkosszolgálatnak azt kell megállapítania egy hasonló esetben, hogy a nevezett személy és a szervezete Magyarországgal kapcsolatos tevékenysége kimerít-e valamilyen bűncselekményt, ami miatt az AH-nak feljelentést kell tennie.

Amennyiben feljelentés születik, a nyomozást vagy a rendőrség, vagy a nyomozó ügyészek folytatják le.

Magyarország ellen irányul

A Magyar Nemzet által bemutatott tevékenység egyértelműen hazánk ellen irányul, ám azt mi nem tudjuk eldönteni, hogy kimeríti-e például az alkotmányos rend elleni szervezkedés bűntettét vagy sem. Ennek eldöntése gyanú szintjén az AH feladata, a többi pedig a nyomozó hatóságoké, illetve az igazságszolgáltatásé.

(A Btk. szerint, aki olyan szervezetet hoz létre vagy vezet, amelynek célja, hogy Magyarország alkotmányos rendjét erőszakkal vagy ezzel fenyegetve megváltoztassa, bűntett miatt öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.)

A cikksorozat nyomán a közérdekű bejelentéseiről ismert Tényi István fordult a miniszterelnökhöz, majd a Belügyminisztériumtól azt a választ kapta, hogy az Orbán Viktornak küldött levelét az illetékességgel rendelkező Alkotmányvédelmi Hivatalnak küldték meg.

Emlékezetes, a Magyar Nemzet részletekbe menően mutatta be Gerald Knaus, továbbá a European Council on Foreign Relations (ECFR) nevű lobbiszervezet Magyarország elleni tevékenységét. Knaus, aki a European Stability Initiative (ESI) elnöke, az elmúlt hónapokban újabb kommunikációs offenzívát indított Magyarország ellen.