Hat tonna hulladékot gyűjtöttek össze a Bodrogból az I. Bodrogi PET Kupa résztvevői

Bodrogi PET Kupa
Vágólapra másolva!
Hat tonna hulladékot gyűjtött össze a Bodrog Sárospatak és Tokaj közötti szakaszáról az I. Bodrogi PET Kupa mezőnye.
Vágólapra másolva!

Dóra Szilvia, a PET Kupa kommunikációs vezetője szerdai közleményében azt írta, a résztvevő csapatok és az önkéntesek a program négy napja alatt naponta csaknem háromszáz zsák szemetet gyűjtöttek össze a Bodrog ártereiből.

Egyes szakaszokat teljesen megtisztítottak

A verseny során szerzett tapasztalatok azt mutatták, hogy a folyó két ágából, a Latorcából és az Ungból hatalmas mennyiségű hulladék érkezik Ukrajna felől, a számítások szerint ezen a versenyen megdőlt az egy résztvevőre kiszámolt, összegyűjtött hulladék mennyisége.

A több tonnányi szeméttől kisebb-nagyobb ártéri erdőszakaszokat sikerült megtisztítani, de

egyes területekre már nem jutottak el a petkalózok.

Emlékeztetett, a nyolc éve rendszeresen megtartott tiszai hajós hulladékgyűjtő versenyeknek és az év közben szervezett akcióknak köszönhetően mostanra összesen 90 tonna szennyező anyagot sikerült összegyűjteni a folyók ártereiből, egyes folyószakaszokat pedig teljesen megtisztítva adtak vissza a versenyzők a természetnek.

Az ártéri erdőkben folytatódik a gyűjtés

A Bodrogi PET Kupát az ÖKOsaBB elnevezésű csapat nyerte, a második egy veteránokból álló baráti csapat, a PETúnia lett - akik az egy főre jutó hulladékmennyiség összegyűjtéséért járó díjat is elnyerték - harmadik helyet pedig az olaszliszkai önkormányzat Liszka Gálya - Húzzuk együtt! gárdája szerezte meg. Az eddigi gyakorlatnak megfelelően

az összegyűjtött hulladékmennyiség legalább felét újrahasznosítják majd.

Dóra Szilvia megjegyezte, a hulladékgyűjtés ősszel az ártéri erdőkben folytatódik. Több Tisza-menti településen zsákokat helyeztek ki a szervezők az ártérben összegyűlt folyami hulladék összegyűjtésére: az úgynevezett "mosolygó zsákok" három színben, bárki számára ingyenesen elérhetőek a Tiszadada és Tiszabábolna közötti partszakaszon. A sárgába a műanyag és a fém, a zöldbe az üveg, a feketébe pedig kizárólag az árterekben lévő kommunális hulladék gyűjthető.

Az üres zsákok felvételi és leadási pontjai a PET Kupa weboldalán találhatóak meg.