A tizedikről kiugró férfi csak pénzért mondja el, hogy mi történt vele

Vágólapra másolva!
Napokon belül kijöhet a kórházból az a férfi, aki a múlt héten kiugrott a tizedik emeletről Celldömölkön. A férfi, aki túlélte a borzalmas esést, csak komoly pénzösszegért lenne hajlandó elmondani, hogy miért akart végezni magával – írja a Bors.
Vágólapra másolva!

A 21 éves férfi a múlt héten egy 10 emeltes panel legtetejéről ugrott le szerelmi bánatában.

Esés közben azonban egy fa ágai lelassították, majd egy parkoló autón landolt. Csodával határos módon nem lett semmi baja.

Az ugrás előtt még valószínűleg odahívta a korábbi barátnőjét, aki néhány hete szakított vele.

A Bors információi szerint a férfi a szombathelyi Markusovszky Kórházban van, és már kiengedték az intenzívről. Most egy olyan osztályon van, ahol a tüdejét vizsgálják. Az is lehet, hogy a héten már kiengedik.

A lap megkereste a férfit, hogy elmondja mi történt vele, mi vezetett odáig, hogy végezni akarjon magával.

A férfi azonban kijelentette, hogy csak 1 millió forintért cserébe hajlandó beszélgetni.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116 123 ingyenes lelki elsősegély-számot, vagy keresse fel a suicidprevencio.hu weboldalt!