Nyilvánosság elé álltak azok a varrónők, akiket Bíró László fizetés helyett megfenyegetett. A nevüket és arcukat a Hír TV kamerája előtt vállaló alkalmazottak azt mondták, hogy telefonon közösen felhívták a baloldal képviselőjelöltjét, aki azt mondta: ha még egyszer megkeresik, lelövi őket.
A varrónők munkabérüket sem kapták meg Bíró Lászlótól. Nem ez az első eset, hogy a szerencsi összellenzéki jelöltről kiderül, hogy fizetség helyett fegyverrel fenyegette egykori alkalmazottjait.
Néhány hete a Hír TV Informátor című műsorának szerkesztőségét kereste fel néhány egykori munkavállaló.
Akkor az egykori dolgozók - még név nélkül - vallottak arról, hogy Bíró László nemcsak antiszemita nézeteiről ismert, hanem arról is, hogy a munkavállalók bérét nem mindig szereti kifizetni, sőt az sem véletlen, hogy senki nem vállalta a felismerhetőséget, hiszen az egykori beosztottakat puskával is megfenyegette már, a varroda közepére kiállva.
Strómanok
Mint arról korábban beszámoltunk, strómanoknak játszotta át egyik cégét Bíró, hogy ne kelljen kifizetni a dolgozókat. Az ellenzék jelöltjének egykori vállalkozását omladozó, romos házakból felügyelték. Közben a cég 50 millió forintos állami foglalkoztatási támogatást is kapott.
A nyilvános céges adattárból könnyen kideríthető, hogy számos cég tartozik Bíró Lászlóhoz. Ezek között vannak olyanok, amelyek felszámolással vagy kényszertörléssel szűntek meg. A Hír TV-nek nyilatkozó emberek a Hegyalja Mix Szociális Szövetkezetnél dolgoztak Csernelyen. A Borsod megyei kis településen 1972-től működött varroda, az évek során többféle vállalati, vállalkozási formában, 2014-től a Bíró László vezette szociális szövetkezet vette át az azóta már nem üzemelő varroda irányítását.
Bíró a céget 2016-ban átjátszotta egy Móczár János nevű személynek, akinek a nevén még kilenc kényszertörlés alatt lévő cég van.
A nyilvános adatok szerint a szövetkezet nem a Borsod megyei településre volt bejelentve, hanem egy XV. kerületi budapesti házba.
Egy tápiószecsői romos épületbe van bejelentve a már kényszer törölt szövetkezet felügyelőbizottságának egyik tagja. 2016-ban azaz már Móczár vezetése alatt jegyezték be. Ám a felügyelőbizottságnak van még egy tagja, aki a cégadatok szerint Nagykátán lakik.
A nőt szintén akkor jegyezték be, amikor már Bíró átjátszotta a céget Móczárnak.
A szövetkezet ellen egyébként 2017-ben rendeltek el végrehajtást.
"Ezt már nem kellene vállalni"
Identitáspolitikai értelemben elfogadhatatlan, hogy a baloldal politikai szövetségre lépett a rasszizmussal" - nyilatkozta az Origónak Gerő András, a Habsburg Történeti Intézet igazgatója, aki nemrég határozott írásban ítélte el azt, hogy a baloldali pártok a tiszaújvárosi-szerencsi választókerületben az antiszemita kijelentésekről ismertté vált Bíró Lászlót támogatják.