Nővére szerint tőrbe csalhatták a maglódi vállalkozót

Pintér Gyula
Pintér Gyula
Vágólapra másolva!
Tizenöt hónap telt el azóta, hogy Pintér Gyulának nyoma veszett, a kutyáját pedig megtalálták Szlovákiában. Azóta keresi a nővére az öccsét. Minden szalmaszálba belekapaszkodik, még azt a területet is átfésülte, ahonnan a férfi kutyája előkerült, de hiába. Amikor megtudta, hogy megölhették, kiakadt. Arra gyanakszik, hogy tőrbe csalhatták Gyulát, ezt írja a Bors. 
Vágólapra másolva!

A luxusautók szerelésével és felújításával foglalkozó Pintér Gyula május 10-én indult el a Hummerével otthonról és magával vitte Répa nevű vizsláját is. Aztán nyoma veszett. Az autójába valaki beült, vezette és a férfi otthonánál leparkolt vele,

a kutyáját Szlovákiában találták meg.

Nem sokkal az eltűnése után őrizetbe vették az egyik helyi tanya tulajdonosát,

a kertjét rendőrkutyákkal vizsgálták át.

Pintér Gyula és Répa Forrás: Facebook

A nyomozók kezdetben eltűnési ügyként kezelték, majd személyi szabadság megsértésének minősítették át a férfi eltűnését, a tegnapi információk szerint viszont

már gyilkossági ügyként kezelik.

- mondta a lapnak a férfi testvére.

A gyilkosság gyanúja ellenére a nő nem adja fel a reményt. Bízik benne, hogy előkerül az öccse, akiért

nemrég Szlovákiába utazott. Erdőkben, tavakban kereste a férfit.

Pintér Gyula holtteste ugyanis még nem került elő.

Pintér Gyulát ezzel a fotóval keresték a rendőrök az eltűnése után Forrás: Police.hu

- tette hozzá.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányságon a szabadlábon védekező férfit gyanúsítottként hallgatták ki bűnsegédként elkövetett emberölés miatt, vagyis azért, mert részt vett a férfi meggyikolásában.