A külgazdasági és külügyminiszter szerdán Facebook-bejegyzésében értékelte a találkozót:
Úgy tűnik, a nyár kedvez a régóta húzódó ügyek lezárásának. Ma kirgiz kollégámmal és barátommal, Csingiz Ajdarbekovval ugyanis végre pontot tudtunk tenni évek óta zajló tárgyalásaink végére.
Közölte, hogy lezárták a beruházások védelméről és a kettős adóztatás elkerüléséről szóló megállapodások szövegét, így azokat alá tudják írni a kirgiz államfő közelgő budapesti látogatásakor.
A közép-ázsiai térségben terjeszkedni akaró magyar cégeknek ez nagy segítség lesz
- tette hozzá a külügyminiszter.
Kitért arra is, hogy Csingiz Ajdarbekov megköszönte a korábban Kirgizisztánnak küldött lélegeztetőgépeket, amelyek fontos szerepet játszottak a vírus ottani megfékezésében.