Érden a baloldali polgármester leállított minden fejlesztést, miközben eltűnt a kasszából 8 milliárd forint

Érd Építkezés közbeszerzés Batthyány általános iskola ovoda középiskola Álló közbeszerzések Érden - Batthiány általános iskola, ovoda, középiskola
Álló közbeszerzések Érden - Batthiány általános iskola, ovoda, középiskola
Vágólapra másolva!
Rendkívüli ülést kezdeményezett július végén az érdi önkormányzat Fidesz-KDNP-Összefogás képviselőcsoportja. A kormánypárti frakció kérdéseket szeretett volna feltenni Csőzik László polgármesternek azt illetően, hogy mi a helyzet a 65 milliárd forintos Modern Városok Programmal, mert a hírek szerint több, korábban megkezdett beruházással is komoly gondok vannak. Ezeket a fejlesztéseket még az előző, fideszes városvezetés indította útjára. A baloldali polgármester kész terveket, azokhoz tartozó nyertes pályázatokat örökölt, illetve az előző vezetés munkája után learatható babérokat. Csőzik László azonban a projektek zömét úgy hagyta, ahogy azt megörökölte elődjétől, néhány esetben pedig egyszerűen tönkretette az addig elért eredményeket.
Vágólapra másolva!

Nem kell közigazgatási szakembernek lenni ahhoz, hogy az ember lássa, Érden valami nem stimmel. Több fontos beruházás is jelentős csúszásban van, félő, hogy a polgármester tétlensége miatt a városnak több milliárd forintot kell majd visszafizetnie. Az Origo megkeresésére az érdi Fidesz-frakció vezetője, Simó Károly elmondta, hogy a Fidesz-KDNP-Összefogás éppen azért kezdeményezte a rendkívüli ülés összehívását, mert a lakosoktól és a képviselő-tesülettől érkezett kérdésekre február óta nem ad választ a polgármesteri hivatal. A kérdések mind egy irányba mutatnak:

mi történt a beruházásokkal, miért állt le minden fejlesztés a városban?

Simó Károly, az érdi Fidesz frakcióvezetője mesélt a városban történt változásokról. Fotó: Polyák Attila - Origo

Iskola

Kevesebb mint egy hét múlva becsengetnek a magyarországi oktatási intézményekben, az eredeti tervek szerint a szeptemberi tanévkezdésre elkészülhetett volna a vadonatúj, Batthyány Sportiskolai Általános Iskola épülete is. A felfokozott várakozás ellenére azonban Érden nem vehetik birtokba a diákok az új épületet. A polgármesteri hivatal ugyanis még nem írt ki semmilyen pályázatot iskolai eszközök beszerzésére: szeptember elsejét táblák, asztalok és székek, öltözőszekrények nélkül várja a most befejezett épület.

De nem csak eszközök hiányoznak az iskolából. A polgármester ugyanis hetek óta nem tudott időt szakítani arra sem, hogy aláírja a közműcsatlakozáshoz szükséges tulajdonosi kérelmeket, ezért a hírek szerint az új iskolaépület végleges áramellátása is több hónapot csúszik majd.

Álló közbeszerzések Érden. Az új iskola épülete, ahol szeptemberben üresen maradnak a termek. Forrás: Polyák Attila

Bölcsőde

Érd több mint egy évvel ezelőtt 400 millió forintot nyert bölcsődeépítésre. A kész tervek, engedélyek csak arra várnak, hogy az új polgármester kiírja a közbeszerzést a kivitelezésre. Városházi információink szerint azonban még az előkészítés sem történt meg ebben az ügyben, ami azzal a veszéllyel fenyeget, hogy a bölcsőde soha nem épül meg a településen. A határidő nyomasztó közelségben van, a pályázati kiírás szerint ugyanis a befejezési határidő a támogatási szerződés aláírásától számított másfél év, ami ez év végén lejár. Ha nem történik hamarosan valami előrelépés, akkor a támogatást vissza kell fizetni.

Utak

A Modern Városok Program keretében 12 nagy forgalmú csomópont átépítésére és új utak felújítására kapott a város támogatást. Ezek közül több csomópont esetén még a korábbi fideszes városvezetés közbeszerzés után szerződést kötött a kivitelezőkkel, és az idei év első felében el kellett volna kezdeni a munkákat. Információink alapján azonban az új városvezetés ezeket a szerződéseket felmondta, és új közbeszerzést sem írt ki rájuk, mint ahogyan a többi csomópontra sem. Ezért a határidők közeledtével fennáll a veszélye, hogy több milliárd, útépítésre kapott támogatást hamarosan vissza kell fizetnie a városnak. Pusztán azért, mert nem kezdtek neki időben a munkálatoknak.

Szintén több mint egy éve nyert az önkormányzat a Tárnoki út felújítására pályázati támogatást, a közbeszerzést erre a projektre sem írták ki.

Az útfelújítás bizonytalan ideig szünetel Fotó: Polyák Attila - Origo

Munkahelyteremtés

Az osztrák AVL vállalat több mint 12 milliárd forintos beruházása lassan elkészül, a cég felépítette az üzem épületeit, a város azonban a szükséges közművek kiépítésére még a pályázatot sem írta ki. Az érdi vezetés mulasztása miatt nagy az esélye annak, hogy nem indul be a termelés, így a cég nem fizeti be az évente több százmillió forintnyi várható iparűzési adót, és veszélybe kerül 350 új munkahely, amelyet az AVL teremtene Érden.

A cég még tavaly érkezett a városba, a fideszes vezetéssel állapodtak meg abban, hogy 2020. júniusig a város biztosítja a teljes közműellátást a cég számára, hogy beindulhasson a munka. Mivel már augusztusban járunk, így nyilvánvaló, hogy az üzem késéssel indulhat be. Hogy mikor, azt egyelőre senki nem tudja megmondani.

A közművek fájó hiánya Fotó: Polyák Attila - Origo

Közbiztonság

A közbiztonság erősítése érdekében az előző, fideszes városvezetés egy 400 millió forintos térfigyelő kamerarendszer kiépítésére szerezte meg a pénzügyi fedezetet. A néhány hete történt érdi halálos tömegverekedés, késelés és lövöldözés után különösen indokolt lenne, hogy a munkálatokat felgyorsítsák és a kamerák minél előbb a helyükre kerüljenek. Valamilyen megmagyarázhatatlan okból ez a projekt is elakadt, indoklást pedig erre az esetre sem adott az önkormányzat.

A felsorolt példákban csak a legkirívóbb esetek szerepelnek, de összességében a tízmilliárd forintot is elérheti az az összeg, amit vissza kell fizetnie a városnak, amennyiben nem történik sürgősen előrelépés a feltorlódott ügyekben.

Csőzik Lászlónak nem 2019-ben kezdődött az önkormányzati karrierje, 2002 és 2006 között az SZDSZ színeiben volt Érd alpolgármestere, amikor a várost négy évig az MSZP vezette. Az akkor regnáló baloldali koalíció 2006-ban, három hónappal az önkormányzati választások és a bukásuk előtt elfogadott egy új helyi építési szabályzatot, aminek máig ható költséges következménye van.
Nemrég derült ki, hogy az érdi önkormányzat 426 millió forintot fizet ki egy több mint huszonhárom (23!) éve húzódó ingatlanspekuláció miatt. Az összeget egy közismerten baloldali kötődésű üzletembernek fizetik ki, miközben az ügyet megpróbálja az előző, fideszes városvezetés nyakába varrni. Lássuk az ügyet vázlatosan:


-A kilencvenes évektől kezdve sokáig Érd volt a budapesti agglomeráció egyik leggyorsabban fejlődő városa, a város határában levő Mihálytelepen több vállalkozó telket vásárolt. A szántóföld besorolású területeket könnyen építési telekké lehetett átminősíteni, majd magas haszonnal el lehetett azokat adni.

-Egy érdi, közismerten baloldali kötődésű vállalkozó, 2001-ben az Ercsi úti focipálya és az akkori belterületi határ mentén vásárolt több telket. 2003-ban, az akkori MSZP-SZDSZ vezette önkormányzat azonban meg akarta szerezni a vállalkozó egyik városközpontban levő telkét. Hogy kikényszerítsék az átadást, 2006-ban, az önkormányzati választás előtt három hónappal egy olyan építési szabályzatot fogadtak el, amely a vállalkozó egyes telkeit temetőnek jelölte ki, a mihálytelepi telkeire pedig kizárólag temető vagy sportpálya építését tette volna lehetővé.

-A kényszerítés végül kikezdte az MSZP-SZDSZ koalíciót is, mivel a szocialista polgármester rosszban volt a vállalkozóval, míg az SZDSZ, azaz Csőzikék köre igen közeli viszonyt ápolt a nagy vagyonnal rendelkező vállalkozóval. A barátságot még szorosabbá tette az, hogy az említett vállalkozó lánya az SZDSZ önkormányzati képviselő-jelöltjeként is indult Csőzik László csapatában. A vita végül oda fajult, hogy az MSZP és az SZDSZ külön indult Érden a 2006-os választásokon. Többen tudni vélték a városban, hogy az önálló SZDSZ-kampány költségeinek jelentős részét kívülről érkező törvénytelen adományból fedezték. Hogy mi igaz a szóbeszédből, az nem derült ki sosem.

-A 2006-os önkormányzati választást végül a Fidesz nyerte, Csőzik a választás után pedig nagy túlélőként a fideszes polgármester, T. Mészáros András mellett is alpolgármester maradhatott. Az említett vállalkozónak több ingatlanprojektje is volt, ezek közül egyet Csőzik közreműködésével villámgyorsan meg is tudott valósítani. Így épült meg az Ágoston utcában egy többlakásos társasház. A focipálya melletti telkének átminősítését is szerette volna elérni, ezért településrendezési szerződést is kötött a várossal.

-T. Mészáros András polgármester megpróbálta normális mederbe terelni a vállalkozó és a városvezetés viszonyát, nem barátságra, hanem korrekt együttműködésre készültek. Az érdi önkormányzat jó szándéka jeléül többek között eltörölte a szocialista polgármester által elrendelt változtatási tilalmat a vállalkozó ingatlanjaira.

-Kezdetben úgy tűnt, hogy sikerül békét teremteni, nem keresztezték egymást az önkormányzat és a vállalkozó útjai. Nem tudni, hogy mi történt 2010 elején, de néhány hónappal a választások előtt, amelyen Csőzik is elindult, a vállalkozó egy olyan követeléssel állt elő, hogy minden ellentételezés nélkül hozzon a város olyan döntést, ami jelentősen felértékeli mind a városszéli, mind a városközponti telkeit.

-A 2010-es önkormányzati választást újra a Fidesz nyerte, a vállalkozó vágya, hogy Csőzik kerüljön a város élére, nem sikerült. Azonban két évvel később, 2012-ben pert indított arra hivatkozva, hogy az érdi önkormányzat szocialista vezetése által korábban elrendelt korlátozások csökkentették a telkei értékét, ezért 208 millió forint kártalanítást kért. Tehát közel tíz évvel az MSZP-SZDSZ-városvezetés által elrendelt korlátozások után a fideszes városvezetés ellen emelt panaszt.

-Az önkormányzat a bíróságon is megvédte álláspontját, az ügy megjárta a legfelsőbb bírói fórumokat, de nem született végleges döntés az ügyben. A per már a végéhez közeledett, és jó kilátások mutatkoztak arra, hogy a város nyertesen kerül ki a vitából. 2019 végén azonban Csőzik László lett Érd polgármestere.

- Eredetileg a Polgármesteri Hivatal jogászai vitték az ügyet, külön ilyen ügyekre szakosodott ügyvédi iroda tanácsaival támogatva. A választások után két hónappal azonban az önkormányzat már szerződést is bontott az ügyet addig sikerrel vivő ügyvédcsapattal, és új ügyvédet fogadtak fel. Az új szerződésben rögzítették, hogy az ügyvéd a polgármester utasításai alapján jár el. Azt nem tudni, milyen utasításokat adhatott Csőzik polgármester az új ügyvédnek, de az addig jól álló perben hirtelen fordulat állt be.

-Csőzik nyár elején egy Facebook-posztban jelentette be, hogy hamarosan az érdi önkormányzatnak 426 millió forint kártérítést kell kifizetni. Ez pont az az összeg, amennyire a 8 év alatt a kamatokkal az eredeti követelés növekedhetett. Ugyan hivatalos bejelentés még nem született, de ha hihetünk a polgármester bejelentésének, akkor vagy az önkormányzat elveszítette a 8 évig sikerrel vívott küzdelmet, vagy valami más történhetett, ami indokolja ekkora összegű kártérítés kifizetését.

-Csőzik „természetesen" azonnal az előző polgármester, a fideszes T. Mészáros nyakába akarja varrni az egészet. Végül az említett vállalkozó úgy kap 426 millió forintot közpénzből, hogy közben megmarad a telke is. És amennyiben mindez nem lenne elég, az érdi önkormányzat honlapjának egy eldugott szegletében megtalálható egy olyan terv, ami azt irányozza elő, hogy hamarosan a belterületi határ kiigazításra kerül. Igen, a vállalkozó ingatlanjait meglehetősen előnyösen érinti a változtatás, az ingatlanok értéke ezzel a többszörösére nő.


A kockán forgó hatalmas összeg és az ügyek hordereje miatt érezte úgy a Fidesz-KDNP-Összefogás frakciója, hogy rendkívüli testületi gyűlést kezdeményeznek. Simó Károly elmondása szerint a városvezetés azonban nem érzi sürgősnek az ügyeket, tulajdonképpen szándékosan szabotálták az ülést, hogy határozatképtelen legyen. Sem Csőzik László polgármester, sem a baloldali képviselők többsége nem jelent meg az ülésen. A DK képviselője és az MSZP-s alpolgármester ment be dolgozni, az utóbbi csak azért, mert le kellett vezesse az ülést. A kezdés előtt az egyik baloldali képviselőt többen is látták az épületben, de nem ment be az ülésterembe. Ennek csak abból a szempontból van jelentősége, hogy pont egy fő hiányzott volna a határozatképességhez.

Csőzik László és Bősz Anett folyamatosan szelfikkel dokumentálják kapcsolatukat a Facebookon Forrás: Facebook

A városban sokan úgy tudják - a közösségi médiában közölt képek alapján - hogy Csőzik éppen Horvátországban nyaral kedvesével, Bősz Anettel, a DK parlamenti képviselőjével.

Amint hazaér, talán válaszolni tud arra a kérdésre is, hogy mennyi pénz van a város kasszájában. Az előző fideszes vezetés 40,4 milliárd forintot hagyott a számlán, a hivatalos adatközlés szerint azonban mára csak 32 milliárd forintot mutat az egyenleg. Ha a beruházások látványosan leálltak, akkor mire költöttek el több mint 8 milliárd forintot?