Kiderülhet, ki ölte meg a 21 éves fiatalt a Hajógyári-szigeten

Vizoviczki László egyik szórakozóhelyén történt a gyilkosság
Vizoviczki László egyik szórakozóhelyén történt a gyilkosság
Vágólapra másolva!
Perújítást rendelt el a Fővárosi Ítélőtábla a Hajógyári-szigeti emberölés ügyében az áldozat édesanyjának indítványára. Jelentkezett egy új tanú, aki értékes információkkal szolgált a gyilkosokkal kapcsolatban. 
Vágólapra másolva!

Az eredeti vád szerint közel kilenc évvel ezelőtt, 2011. december 3-án hajnalban a Hajógyári-szigeten üzemeltetett Coronita DOKK nevű szórakozóhelyről két biztonsági őrként dolgozó férfi kivezette a 21 éves férfit a parkolóba.

Ott aztán rátámadtak, majd a 7 méter magas támfalról a jeges Dunába dobták.

Az áldozat vízbe fulladt.

Vizoviczki László egyik szórakozóhelyén történt a gyilkosság Forrás: Origo

A két őr, Z. Alfréd és B. Ádám végig mindent tagadott. Az ügyészek szerették volna, ha börtönbe kerülnek, védőik a felmentésüket indítványoztak.

A Fővárosi Törvényszék a 2016. április 20-án kihirdetett elsőfokú ítéletével a két vádlottat

az ellenük társtettesként elkövetett emberölés vádja alól bizonyítottság hiányában felmentette.

A törvényszék annyit tudott megállapítani, hogy a fiatal férfi bűncselekmény áldozata lett. A bíró számára rendelkezése álló bizonyítékok alapján azonban a szórakozóhelyen kívüli eseményeknek mindössze egyetlen szemtanúja volt. Ő is ellentmondásos, más bizonyítékokkal ellentétes vallomást tett,

amely a vádlottak tagadásával szemben nem volt elég a vádlottak bűnösségének kimondásához.

A Fővárosi Ítélőtábla 2017. április 20-án helybenhagyta és jogerőre emelte az elsőfokú, felmentő ítéletet azzal együtt, hogy kiegészítették. Úgy találták, az is egyértelmű, hogy nem baleset vagy öngyilkosság történt. A részeg H. Géza bűncselekmény áldozata lett, ugyanakkor azt nem lehet bizonyítani, hogy a két biztonsági őr végzett vele.

Forrás: Origo

A jogerős döntés ellen az áldozat édesanyja perújítási indítványt terjesztett elő, amelyben előadta, hogy a fia halálával kapcsolatos események ügyében jogi képviselőjén keresztül jelentkezett egy személy, akinek a nyilatkozatát csatolta beadványához.

Az új tanú azt mondta, látta, hogy a kivitték a fiát a Duna-partra, ahonnan fia nélkül tértek vissza.

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a perújítás megengedhetőségének tisztázására perújítási nyomozást rendelt el, melyben tanúként hallgatták ki a sértetti hozzátartozónál jelentkező személyt is.

Ezután a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség indítványozta a perújítást.

A védők a perújítási indítvány elutasítását kérték, mert álláspontjuk szerint a tanúként beidézett, most éppen börtönben ülő férfi vallomását a korábbi szabadulás reménye motiválta, emellett amit mondott, az szerintük ellentétben áll az alapügyben beszerzett bizonyítékokkal.

A Fővárosi Ítélőtábla július 13-án, hétfőn rendelte el a perújítást.

Az ítélőtáblán úgy találták, hogy az édesanyánál jelentkező tanúvallomása új bizonyítéknak tekinthető, amely alapján a korábbi ítélet lényegesen megváltozhat. Az új bizonyíték részletes elemzése a megismételt eljárást lefolytató bíróság feladata lesz.

A tábla pénteken közölte, hogy az ügyet elküldte a Fővárosi Törvényszéknek.

Három éve a másodfokú felmentő rendelkezés indoklása során a tábla bírája többek között arról beszélt: a vádbeli szórakozóhelyen rendőrök is dolgoztak biztonsági őrként illegálisan, az eljárás során pedig felmerült, hogy vallomásaikat igyekeztek befolyásolni, történtek lépések annak érdekében, hogy

ne legyen kideríthető, ki teljesített szolgálatot a vádbeli cselekmény idején a szórakozóhelyen, például utólag átírták a beosztásokat.

Korábban az elsőfokú bíróság pedig megállapította, hogy több - feltehetően megfélemlített - tanú megváltoztatta vallomását. Majd a másodfokú eljárásban jelentkezett egy tanú, aki azt állította, hogy tudja, ki a gyilkos és a felbujtó, de a tárgyaláson már tévedésről beszélt. A szórakozóhely egyébként azé a Vizoviczki Lászlóé volt, akit tegnap újabb hét évre ítéltek el és most is börtönben ül.