Vágólapra másolva!
Továbbra is letartóztatásban marad az az idős, tatárszentgyörgyi férfi, aki visszaélve azzal, hogy a volt élettársa unokái pótnagyapjukként tekintettek rá, éveken át molesztálta őket.
Vágólapra másolva!

A férfi 2009. és 2016. között rendszeresen zaklatott három, gondjaira bízott kislányt, akik volt élettársa unokái voltak, és pótnagyapjukként szerették őt. Legtöbbször

sikerült elhitetnie a gyerekekkel, hogy csak játék az egész, ám ezzel maradandó lelki sérülést okozott nekik.

2016 decemberében azonban a lányok nem bírták tovább titkolni, és

beszámoltak anyjuknak azokról a szörnyűségekről, amiket éveken keresztül át kellett élniük.

A férfit letartóztatták, majd

elsőfokon 8 és fél évnyi börtönre ítélték, ami ellen az ügyész súlyosbítás, a férfi és ügyvédje pedig enyhítés érdekében fellebbezett.

A férfi letartóztatását továbbra is fenntartják, a fellebbezésekről a másodfokú eljárást lefolytató Szegedi Ítélőtábla fog dönteni.