Kenus mentette ki a részeg férfit a Balatonból

Vágólapra másolva!
Az éjszakai sötétben, részegen, a parttól már másfél kilométerre eltávolodva észlelte a 43 éves monorierdői lakos, hogy nem tudja merről indult. Kifáradva pánikba esett és segítségért kiáltott - írja a police.hu.
Vágólapra másolva!

Szerencséjére a partról meghallotta őt egy kenus, aki példaértékűen járt el a helyzetben.

Habozás nélkül bejelentést tett, majd saját maga indult az úszó megsegítésére. A vízieszközzel kapaszkodót nyújtott a rendőrök kiérkezéséig, akiknek a sötét vízfelszínen egy elemlápával jelezte pozíciójukat.

A rendőrök a bajbajutottat a szolgálati hajóba emelték, majd a partra vitték, ahol a mentőszolgálat munkatársai megvizsgálták.