Bodolai László indexes lopásokról beszélt egy rádióműsorban

Vágólapra másolva!
Indexes korrupcióra utalt Bodolai László a Spirit FM-en - számolt be róla a Hír TV. Az igazgatósági elnök elmondta, ő nem köt olyan szerződéseket haverokkal, hogy a fele visszajön, de az Indexen belül meg lehetett tenni, ha valaki ezt nagyon úgy akarta. Vagyis el lehetett lopni a bevétel egy részét.
Vágólapra másolva!

Ahogy azt megírtuk, Gyurcsányné az ATV-ben ismerte el csütörtökön, hogy egyeztetett az Index kirúgott főszerkesztőjével, Dull Szabolccsal. A DK európai parlamenti képviselője szerint a magyar sajtószabadságról beszéltek, amit majd az Európai Parlament számára készített jelentéshez használnak fel.

A magukat függetlennek valló indexesekről kiderült, nem voltak hajlandók negatív híreket közölni Karácsony Gergely főpolgármesterről - erről Soros blogja, a 444 írt Bodolai László egyik értekezletén elhangzottakra hivatkozva. A Spirit FM-en pedig az Indexen belüli lehetséges korrupcióról is beszélt Bodolai, aki azt is hozzátette: ha a szerkesztőségből felmondott újságírók egy másik Indexet alapítanak, az azt jelenti, hogy az új portált már az Index-ügy-kirobbanása előtt bejegyezték, és a szerkesztőség szétverése egy előre eltervezett mesterterv volt.