Deutsch Tamás: Elutasítjuk a magyarországi ellenzéki európai parlamenti képviselők kísérletét, hogy uniós költségvetési eszközökkel akarják zsarolni a tagállamokat!

Vágólapra másolva!
Az Európai Parlament (EP) plenáris ülése ma arról tartott vitát, hogyan állnak a Tanácsban a tárgyalások "a tagállamokban a jogállamiság tekintetében fennálló, általánossá vált hiányosságok esetén az Unió költségvetésének védelméről" szóló rendeletről. Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő szerint újabb példáját látjuk annak, hogy az EP balliberális többsége folyamatosan arra törekszik, hogy átnyomja a jogállamisági köntösbe burkolt, valójában a politikai zsarolást lehetővé tevő javaslatait.
Vágólapra másolva!

Deutsch Tamás elmondta:

Ennek legutóbbi példája, hogy a többéves uniós pénzügyi kerettervhez (MFF) és a helyreállítási csomaghoz való európai parlamenti hozzájárulást is ehhez kötnék. A magyarországi ellenzéki EP-képviselők által is támogatott ötlet valójában a tagállamok politikai zsarolására alkalmas eszközt akar létrehozni a felzárkóztatási források zárolásának lehetőségével. A balliberális többségnek nem számítanak a gazdaságvédelem céljai, a koronavírus-járvány okozta gazdasági válságból való mielőbbi kilábalás szempontjai.

Egy dolog fontos nekik: rágalmak és fake news híresztelések alapján folyamatosan nyomás alatt tartsák a koronavírus-járvánnyal szemben jól védekező, a gazdaságvédelemben élen járó tagállamokat; a vállalkozásoknak, gazdálkodóknak járó fejlesztési forrásokat pedig komoly mértékben csökkentsék, hogy aztán az így elvett pénzeket például agresszív fellépésükről hírhedt nemzetközi liberális jogvédő szervezeteknek juttassák."

Deutsch Tamás kiemelte: „26 ország EP-képviselői, bármilyen komoly is legyen a belpolitikai vita közöttük a hét éves keretköltségvetést, vagy a 750 milliárdos, a gazdaság újraindítását segítő csomagot illetően, azért dolgoznak, hogy minél több uniós forrás jusson az országuknak.

Egy kivétel van, és ez Magyarország. A magyarországi ellenzéki pártok európai parlamenti képviselői, mind a 4 DK-s képviselő, mind a 2 momentumos képviselő hölgy, illetve az egyetlen MSZP-s képviselő minden energiáját azért mozgósítja, hogy minél kevesebb pénz jusson Magyarországnak.

Egyre nyakatekertebb, őrültebbnél őrültebb elképzelésekkel állnak elő, és ezeknek az a célja, hogy azt a belpolitikai törekvésüket segítse, hogy még az Európai Bizottság javaslatához képest is kevesebb pénzt kapjon Magyarország, és még ezeknek a pénzeknek a kifizetését is mondvacsinált politikai okokból felfüggeszthessék. Abból indulnak ki, hogy ez árt Magyarországon a kormánynak, mert nem tudja azokat a gazdaságfejlesztési programjait folytatni, amelyeket sikerrel hajtott végre 2010-től 2020-ig az uniós források törvényes és hatékony felhasználásával."

A Fidesz EP-képviselője hozzátette:

Ennyire földszintes, ennyire a saját nemzeti érdekkel szemben következetesen szembeforduló politika a magyarországi ellenzék EP-képviselőin kívül nem tapasztalható az Európai Parlamentben. A Momentum, a DK és az MSZP EP-képviselői azért dolgoznak, hogy elvegyék az európai uniós forrásokat a magyar emberektől, de mi vissza fogjuk verni ezt a támadást, és megfelelő nagyságrendű európai uniós forrás fog Magyarországra érkezni, hogy a magyar gazdaságot, az oktatást, egészségügyet, az infrastruktúrafejlesztéseket ezek a források is segítsék."