Trianon-tükör: a baloldal még mindig zavarban érzi magát, ha emlékezni kell

Nagyjából annyira érezték magukat komfortosan a gyásznapon, mint bukott hallgató az utóvizsgán. Véleménycikk.

Kedden beborította a gyász az egész országot, hiszen napra pontosan száz éve írták alá a Magyarország megcsonkítását kimondó békediktátumot a versailles-i Nagy-Trianon kastélyban.

A magyar történelem legszomorúbb napjára összességében sikerült méltó módon megemlékezni: zúgtak a harangok, a fővárosban megállt az élet, az Országgyűlés emlékülést tartott, és a sort sokáig lehetne folytatni. Sorozatban születtek meg a nemzeti összetartozás fontosságát hangsúlyozó cikkek, a megható publicisztikák, és a kelleténél talán optimistább kommentárok – ahogy annak ilyen esetben lennie kell.

Valahogy az embernek mégis hiányérzete támadt, pontosabban voltak erősen zavaró momentumok az emlékezésben. A baloldali elit egy része ugyanis képtelen volt erőt venni magán, és meg sem próbálta átérezni a száz évvel ezelőtti országdarabolás szörnyűségét. Köreikből volt olyan (egy hvg-újságíró), aki a transzneműek helyzetéhez hasonlította több millió magyar ember "elvesztését", másoknak (Alföldi Róbert) a határzár és a bezárkózás jutott eszébe a nemzeti gyásznapról. De akadt olyan is (Demszky egykori sajtósa), aki szerint Trianonra nem szabad a "trauma" kifejezést használni, hiszen az nem passzol a trendi XXI. századi gondolkodásmódhoz.

Általánossá vált náluk a narratíva, miszerint mindenkinek a maga Trianon-képe szerint kell emlékeznie. Csakhogy ez a baloldali elit egyik legsúlyosabb hazugsága, úgy bántja a fület és tépi fel a szívet, mint még soha. Akkor, amikor Magyarország területének több mint kétharmadát, lakosságának több mint felét leválasztják a nagyhatalmak, pár tollvonással középhatalomból kis országot csinálnak, egyetlen lehetséges "kép" létezik: Trianon a magyar történelem borzasztó tragédiája volt, amit sosem lehet elfelejteni. Pont.

Trianon 100. évfordulójára készített gúnyrajz egy baloldali Facebook-csoportban Forrás: Facebook

Nincs más hamisan gyártott „kép", nincs más ingatag magyarázat - akár tíz, akár száz év telt el a diktátum óta, és akármennyi is fog eltelni.

A gyásznap kristálytisztán megmutatta, hogy a baloldali politikai elitnek nincs érvényes mondanivalója Trianonról, a mai napig nem tudja eldönteni, hogyan viszonyuljon a témához.

Az erőltetett posztok, az egymásnak ellentmondó nyilatkozatok mind azt mutatják, hogy nagyjából annyira érezték magukat komfortosan csütörtökön, mint bukott hallgató az utóvizsgán.

De most komolyan! Mit lehetett várni az olyan politikusoktól, akik inkább egy román, vagy egy szlovák jelöltet támogatnak, semmint egy magyart? Mit lehetett várni egy olyan rendezőtől, aki karrierjének csúcspontjaként olyan darabot vitt színpadra, amelyben bakák maszturbálnak egy Nagy-Magyarország térképre? Mit lehetett várni egy olyan párttól, amelyiknek az elnöke többször is a határon túli magyarok ellen uszított, megtagadva tőlük a magyar állampolgárságot?

Igazából nem sokat. Csakhogy ez baj, ugyanis ennek az állapotnak vészjósló üzenete van: száz év sem volt elég arra, hogy tisztázzuk sorainkat, kibeszéljük dolgainkat.

Pedig jó lenne, ha egyszer végre mindenki megértené: minden bajunk, minden bánatunk és minden nyomorúságunk innen származik.

Bárcsak egyszer eljutnánk oda, hogy a baloldal nem érzi magát zavarban, ha Trianonra emlékezünk.