Szánthó Miklós: Újra naggyá kell tenni a nyugati civilizációt

Szánthó Miklós, Alapjogokért Központ, CPAC
Vágólapra másolva!
„Tegyük együtt újra naggyá a nyugati civilizációt" – mondta Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója az egyik legnagyobb amerikai jobboldali szervezet, az American Conservative Union (ACU) CPAC Live c. műsorában. A Központ igazgatója a magyar idő szerint kedd este közvetített beszélgetés során azt is megerősítette, hogy az idén májusban Budapestre tervezett, de a járvány miatt elhalasztott rendezvényt, a Conservative Political Action Conference (CPAC) Hungaryt jövő tavasszal tarthatják meg amerikai partnereikkel.
Vágólapra másolva!

Az ACU ügyvezető igazgatójának, Dan Schneidernek a kérdésére a Központ igazgatója a műsorban kifejtette, hogy a nyílt társadalom hálózata és eszmeisége veszélyt jelent azok számára, akik szeretik nemzetüket, és akik tisztelik az állam szuverenitását.

Szánthó Miklós szerint a „globalizmus és a lokalizmus" harcában a globalista erők a nemzetek feletti világrendet építik. Ennek kulcseleme, hogy

egyre több és több hatáskört „szerveznek ki" – például uniós szervek vagy nemzetközi bíróságok közreműködésével –

föderális szintre a demokratikus legitimációval rendelkező nemzeti kormányzatok kezéből.

Az Alapjogokért Központ igazgatója elmondta, hogy ezen intézményi probléma mellé azonban egy ideológiai is „társul": az, hogy az agresszív liberális propaganda szembemegy a keresztény, élet- és családpárti értékekkel. Minderre példaként hozta Magyarország esetét, melyet azzal vádolnak, hogy „nem demokrácia", miközben a valóság az, hogy

Magyarország „teljes értékű demokrácia", csak nem liberális, hanem keresztény-konzervatív.

Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója előadást tart a Conservative Political Action Conference nemzetközi konferenciáján februárban, az Egyesült Államokban Forrás: Alapjogokért Központ

Az igazgató felvetésére, miszerint is ez így a „világnézetek harca",

Dan Schneider megjegyezte, hogy ez a tendencia lényegében arra irányul, hogy megfossza az embereket valódi személyes szabadságuktól,

és amit ma Magyarországgal művelnek, az holnap ott lesz az Amerikai Egyesült Államok küszöbén is.

Válaszában Szánthó Miklós kiemelte, hogy bár jóllehet, most Nyugat-szerte a brutális vandalizmusnak lehetünk szemtanúi, melynek során sokan az anarchiát ünneplik a rend helyett, mindig van remény.

Az elmúlt években az USA-ban is egy konzervatív „ébredésnek" lehettünk szemtanúi, ahogy Európában is

– Magyarország vezetésével – konzervatív reneszánsz van készülőben. És mivel a magyar mindig is egy szabadságharcos nemzet volt, az Alapjogokért Központnak is az a célja a terveik szerint jövő tavasszal megrendezendő nemzetközi konzervatív seregszemlével,

a budapesti CPAC Hungaryval, hogy hidakat építsenek az Atlanti-óceán két oldalán kibontakozó jobboldali mozgalmak között.

Dan Schneider, az American Conservative Union (ACU) ügyvezető igazgatójának kérdéseire válaszol Szánthó Miklós a CPAC nemzetközi online elő műsorában Forrás: Alapjogokért Központ

Szánthó Miklós azzal zárta az interjút, hogy a progresszív erők szorosan együttműködnek nemzetközileg, ezért válaszképpen nekünk, helyi-nemzeti erőknek is meg kell mutatnunk, hogy

képesek vagyunk a kooperációra annak érdekében, hogy megmentsük a nyugati civilizációt;

hogy együtt újra naggyá tegyük a nyugati civilizációt.