Hamarosan vallomást tehet a soroksári futónő gyilkosa

soroksári futónő, Kardosné Gyurik Krisztina
Krisztina mindennap ugyanazon az útvonalon futott.
Vágólapra másolva!
A soroksári futónő meggyilkolásával vádolt, pestszentlőrinci férfi nem kötekedik, és nem verekszik a rácsok mögött, mert igyekszik betartani az előírásokat a Blikknek nyilatkozó ügyvédje szerint. Azt is elárulta, hogy vagy alszik, vagy krimiket olvas, és a börtönudvarra nem szívesen megy ki, ugyanakkor egyáltalán nem nyugodt. Feszültek a napjai, mert nehezen viseli, hogy a koronavírus-járvány miatt az ő ügyét is elnapolták. R. Szilveszter alig várja, hogy a bíró elé álljon, és elmondhassa, amit akar. 
Vágólapra másolva!

- mondta a lapnak dr. Lichy József, aki azt is elárulta, hogy a férfi magának való ember, nem keresi a társaságot, nem barátkozik senkivel. Alszik, krimiket olvas és nagyon ideges az ügyvéd elmondása szerint.

R. Szilveszter a bíróságon Fotó: Koncz Márton - Origo

- árulta el R. Szilveszter egyik régi ismerőse.

Hét éve halt meg a soroksári futónő

A vád szerint a most 41 éves férfi

aljas indokból, különös kegyetlenséggel ölte meg a védtelen családanyát 2013. szeptember 25-én este.

A 36 éves, soroksári Kardosné Gyurik Krisztina rendszeresen futott, így azon az estén is elindult, hogy a szokásos köröket megtegye. Haza viszont már nem érkezett meg, úgyhogy férje keresni kezdte, és a rendőrségen is jelentette, hogy eltűnt.

A soroksári futónő, Kardosné Gyurik Krisztina egy brutális támadásban halt meg 7 évvel ezelőtt Forrás: Bors/Fejér Bálint

Egy rendőrkutya fogott szagot és vezette el a rendőröket az asszony holttestéhez, a Szigetdűlő út melletti fás-bokros területen, nem messze a lakásuktól.

Kiderült, hogy a nőt meggyilkolták, és meg is erőszakolták.

A kiskorú gyereket nevelő családanyával az orvosszakértői vélemény alapján
különös kegyetlenséggel végzett a gyilkos.

A rendőrök mindent megtettek, hogy megtalálják azt, aki rátámadt, ami hat évig nem sikerült nekik.

2018 szeptemberében viszont, amikor a Készenléti Rendőrség Kiemelt Ügyek Főosztályán kezdtek vele foglalkozni, áttörést értek el.

A betörés miatt évek óta börtönben ülő R. Szilveszter DNS-mintája megegyezett a helyszínen talált anyagmaradványokkal.

A hajléktalanként élő férfi tagadta a gyilkosságot, de azt elismerte, hogy járt a helyszínen.

A Kiemelt ügyek nyomozói újrakezdték a nyomozást.

A minden részletre kiterjedő, aprólékos munka során a rendőrök 391 tanút hallgattak ki, több mint 1500 DNS-mintát vizsgáltattak meg.

A vádiratban

az ügyészség életfogytig tartó börtönbüntetést kért a gyilkosra,

azzal a kitétellel, hogy feltételes szabadlábra bocsátásának időpontja legkorábban 30 év múlva lehet. Ehhez azonban R. Szilveszternek az előkészítő ülésen beismerő vallomást kellett volna tennie, és lemondania a tárgyaláshoz való jogáról.

- mondta korábban Lichy József.

A férfi nem tett vallomást, csak azt ismerte el, hogy a gyilkosság idején a helyszínen volt.