Minden borult a pátyi boncmester életében

Holttestet, emberi maradványokat találtak Pátyon az egyik ház udvarán
Páty
Vágólapra másolva!
Lassan két hete, hogy egy pátyi férfi otthonában emberi maradványokat találtak besurranó tolvajok. Mint kiderült, a férfi boncmesterként és halottszállítóként is dolgozott, így kerülhettek hozzá a testrészek. A férfi fia a Bors-nak beszélt arról, miért vihette haza a testrészeket.
Vágólapra másolva!

A 60 év körüli pátyi férfi június közepén bukott le, amikor betörtek hozzá. Az elfogott betörők a kapitányságon nemcsak a betörésről beszéltek, azt is elmondták, hogy mit láttak a házában.

A rendőrök nagy erőkkel vonultak ki a pátyi férfihoz, ahol majdnem egy napig helyszíneltek.

Mint kiderült, a maradványok nem gyilkosság áldozataitól származnak.

Fotó: Polyák Attila - Origo

A Borsnak a boncmester fia árulta el, hogy miért vitte haza és hagyta ott a testrészeket.

– mondta a férfi.

Elmondása szerint az apja anyagilag teljesen padlóra került, 2007-ben elvették az autóját, és a lakáshitele is bedőlt. A boncmester már 60 év felett van, vagyis még nagyjából 100 évig kellene élnie, hogy a nyugdíjából levonják a tartozást.

– tette hozzá.

Korábban egy fővárosi klinika boncmestereként dolgozott, de egyszer csak elküldték. Nem kifogásolták a munkáját, csak annyit mondtak neki, hogy megszűnik a pozíciója. Ehhez képest felvettek valakit a helyére. A fia szerint közel 20 évig gond nélkül intézte a testrészek elszállítását.

– magyarázta, majd hozzátette, hogy az apjának nem volt célja a fényűzés, emberhez méltó életet akart élni.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Egy szakértő a lapnak arról beszélt, hogy a férfi valószínűleg

a kórházaktól megkapta a pénzt a testrészek elszállítására és megsemmisítéséért is.

A maradványokat azonban nem vitte el a megfelelő helyre, így azt a szolgáltatást nem is fizette ki.

A boncmester lánya megérti, hogy az emberek morbidnak tartják azt, amit az apja tett.

Muszáj magukat érzelmileg távol tartaniuk a munkájuktól, hiszen máshogy nem tudnák azt elviselni. – mondta a lapnak.

A boncmester élete akkor fordult rossz irányba, amikor 2006-ban meghalt a felesége. A nő infarktust kapott, a segítség pedig csak 45 perc múlva ért oda. Egy friss diplomás doktornő volt, aki állítólag csak győzködés után hívott mentőt. A kórházban már nem lehetett megmenteni az asszony életét. Több feljelentést is tettek az ügyben, de azt mondják, nem értek el vele semmit.

A hatóságok emberei test tiltott felhasználása miatt indítottak a férfi ellen nyomozást.