Letartóztatták a tordasi droglaborosokat

droglabor, Tordas, rendőrök, akció
Vágólapra másolva!
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Kábítószer Bűnözés Elleni Osztály nyomozói tetten értek két magyar és egy szerb állampolgárságú férfit Tordason, akik a lefoglalt anyagokból minimum 100-150 kilogramm amfetamint tudtak volna előállítani. Az ügyészség javasolta a letartóztatásukat, amit a bíróság hétfőn el is rendelt.
Vágólapra másolva!

Ahogy szombaton írtuk, a rendőrök megtudták, hogy három férfi droglabort működtet egy vidéki házban, ezért a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztály Kábítószer Bűnözés Elleni Osztály, valamint a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály nyomozói június 4-én délután megjelentek Tordason.

A házban valóban volt egy droglabor. A helyszínen elfogtak három férfit.

A szerb férfi a társa megbízásából

40 liter folyékony metamfetamint és más, a kábítószer készítéséhez szükséges nagyjából 100 liter anyagot szerzett be, amit Tordasra vitt a két társával együtt.

A szerb férfi éppen elkezdte az amfetamin gyártását, amikor a rendőrök lecsaptak a bandára.

A 48 éves szombathelyi B. Pétert, a szintén 48 éves, budapesti P. Gusztávot, valamint társukat, egy 51 éves szerb férfit gyanúsítottként hallgatták ki. Tordas mellett egy parkolóban pedig a 39 éves, szigetszentmiklósi férfi Sz. Ferencet is elfogták és bevitték, hogy mintát vegyenek tőle.

Forrás: Police.hu

A rendőrök lefoglalták a 40 liter nagytisztaságú, hígítatlan metamfetamint, emellett

12 liter már bekevert, metamfetamint tartalmazó folyadékot,

valamint 100 liter folyékony vegyi anyagot is.

Ezeket az összetevőket vegyítve minimum 100-150 kilogramm amfetamint tudtak volna előállítani, melynek értéke 300-350 millió forint. Ezen kívül a rendőrök

lefoglaltak két gáz- és riasztó fegyvert egy légpisztolyt és flóbert pisztolyt is,

valamint átkutatták B. Péter lakását, ahol egy maroklőfegyvert találtak, ezt is lefoglalták.

A tordasi háznál pedig még 3 autó, közel 300 ezer forintot, 400 eurót és több mint 2 ezer szerb dínárt is lefoglaltak.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztály nyomozói B. Pétert és két társát

jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt

gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. Az Sz. Ferenccel szemben elvégzett mintavétel pozitív eredményt mutatott, ezért ellene kábítószer birtoklása miatt indult eljárás.

Mivel akár életük végéig is börtönbe kerülhetnek a tettükért, fennáll annak a veszélye, hogy ha szabadlábon védekezhetnének, elszöknének, vagy újabb bűncselekményt követnének el.

A bíróság az ügyészséggel egyetértve elrendelte a letartóztatásukat, ami az egyik férfival szemben jogerős, ketten fellebbeztek

– írja közleményében a Fejér Megyei Főügyészség.