Fidesz: A jövő évi büdzsé a gazdaságvédelem költségvetése lesz

Hollik István
nemzeti konzultáció
Vágólapra másolva!
Magyarország jövő évi költségvetése a gazdaságvédelem költségvetése lesz, és jó alapot biztosít arra, hogy hazánk ismét a növekedés útjára lépjen - mondta Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója hétfői online tájékoztatóján. Egyúttal arra is kitért, senki ne higgyen a baloldali hazugságoknak.
Vágólapra másolva!

Hollik István a délutáni összellenzéki sajtótájékoztatóra reagált, amelyen jelezték: hétfőn közös indítványokban kezdeményezték ellenzéki képviselők a 2021-es költségvetés tervezetének módosítását és abban bíznak, hogy jövőre akár saját alternatív költségvetést is beterjeszthetnek.

A Fidesz kommunikációs igazgatója kiemelte: a baloldal most azt a költségvetést támadja, amely tartalmazza a szükséges forrásokat

a gyermekeket nevelő szülők támogatásához, a nyugdíjasok megbecsüléséhez, a 13. havi nyugdíj visszaépítéséhez, a munkahelyek megtartásához, és új munkahelyek létrehozásához.

Rámutatott: az a baloldal támadja most a 2021-es költségvetést, akinek már volt lehetősége egyszer egy ilyen nehéz helyzetben egy válságot kezelő költségvetést összerakni.

Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója Forrás: Facebook/Fidesz

Hollik István értékelése szerint

ők 2009-ben úgy kezelték a válságot, hogy eladósították az országot,

folyamatosan növelték az adókat, csökkentették a családok támogatásait, kizsigerelték a vállalkozókat, és a teljes lakosságot. Újabb és újabb terheket raktak a vállukra, és jelentős forrásokat - több mint 190 milliárd forintot - vettek el akkor válságkezelés címén az önkormányzatoktól is - idézte fel. Hozzáfűzte:

most olyan politikusok beszélnek válságkezelésről, akik egyszer már cserben hagyták, sőt meg is károsították a magyar embereket.

Hiteleket vettek fel, látszatmegoldásokat alkalmaztak, és ezzel tömeges munkanélküliséget generáltak. Kormányzásuk alatt 200 ezer ember vesztette el állását - mondta a kereszténydemokrata politikus.

Miközben azt állítják, hogy a kormány túl keveset tesz a válság kezelése érdekében, és béremeléseket követelnek, közben a saját önkormányzataiknál, éppen ennek az ellenkezőjét teszik,

csökkentik az önkormányzati dolgozók fizetését, nem adják oda azt a bért, amit egyébként az állam normatíva formájában átutal az önkormányzatoknak.

Ugyanazt csinálják, mint korábban, megszorításokat hajtanak végre - összegzett.

A kommunikációs igazgató úgy fogalmazott: ők ebből nem kérnek, úgy gondolják, a válságot úgy kell kezelni, hogy segítenek az embereknek és segítenek a vállalkozásoknak, mert csak így indulhat újra a növekedés.

Azt is mondta, hogy a kormány a családok, a munkahelyek védelmével segít a magyar embereknek. Ezt bizonyítja, hogy az elmúlt tíz évben 12-ről 3,7 százalékra esett vissza a munkanélküliség, és két és félszer több támogatás jut a magyar családoknak. A jövő évi költségvetésben

több pénz jut az önkormányzatoknak, az egészségügynek, folytatódnak a megígért béremelések, illetve a rendvédelemre fordítandó összeg is emelkedik.

Számunkra a magyar emberek és a magyar családok biztonsága az első - fejtette ki. Hollik István arra szólított fel, hogy ne higgyen senki a baloldali hazugságoknak, a 2021-es költségvetés jó alapot biztosít ahhoz, hogy Magyarország újra a növekedés útjára tudjon lépni.