Embereket rabolt el két nyírábrányi nő, hogy pénzt szerezzenek tőlük

Vágólapra másolva!
Az ügyészség vádat emelt egy nyírábrányi anya, és lánya ellen, akik a lakásukba vittek egy férfit, majd egy nőt, irataikat és bankkártyájukat elvették, és bezárták őket a nyári konyhába. Hogy a pénzüket megszerezzék, többször is megverték őket.
Vágólapra másolva!

A fiatalabb nő Debrecenben vállalt alkalmi munkát, és ideiglenes szálláshelyén megismerkedett egy férfival.

2019. augusztus 13-án az anya meglátogatta a lányát Debrecenben, ahol ő is

megismerkedett az egyedülálló, beteg, támogatásra szoruló férfival, akinek rögtön felajánlotta, hogy költözzön hozzájuk Nyírábrányba.

A férfi ebbe beleegyezett, ám még ezt megelőzően az asszony elvette a férfitól a táskáját, amelyben a személyes iratai, és a bankkártyája volt és lányával együtt közölték vele, hogy addig nem kapja vissza, amíg a nyugdíját föl nem tudják venni. Az idős férfi először megpróbált ellenállni, és nem akarta megadni a kártya kódját, ezért

a fiatalabb nő erre kétszer is megpofozta. Ezután 144.000 forintot vettek fel a számlájáról. Ezt követően a két nő a férfival együtt Nyírábrányba utazott, ahol a férfit szeptember 6-ig bezárták egy nyárikonyhába, ahol többször megverték.

A férfi szeptember 6-án reggel a nyárikonyha ablakán menekült ki a lakásból, majd egyenesen polgármesteri hivatalba ment, és segítséget kért.

A rendőrök házkutatást tartottak a két nő lakásán, ahol megtalálták és lefoglalták a férfi iratait, majd azokat visszaadták neki.

Augusztus 13-a után a két nő egy nőismerősüket is elrabolta, hogy pénzt szerezzenek tőle.

Néhány nap után az idősebb nő elkérte tőle az iratait és a bankkártyáját. A nő megbízott bennük, ezért megadta nekik a bankkártyájához tartozó kódot is. Másnap az idősebb nő azzal gyanúsította meg őt, hogy ellopott tőlük 25.000 forintot, majd megfenyegette, hogy addig nem engedi ki a házból, ameddig a pénzt vissza nem adja. Lánya eközben rátámadt, és egy

vascsővel vágott végig a testén, később egy bőrszíjjal ütlegelte, és pénzt követelt tőle. Még aznap este a fiatalabb nő a nyárikonyhába vitte az asszonyt, és egy műanyag pohárból forró vizet öntött a combjaira, majd egy seprűnyéllel ütlegelte, miközben ekkor már 500.000 forintot követeltek tőle.

A nőnek végül szeptember 11-én sikerült kimenekülnie a házból és a településen élőktől kért segítséget.

A két nő bántalmazása, illetve a forró vizes leöntés miatt a nő súlyos égési, és könnyebb, zúzódásos és hámhorzsolásos sérüléseket szenvedett.

A rendőrök ismét megtalálták náluk az elrabolt iratokat, és a bankkártyát, melyet lefoglaltak, és visszaadtak a tulajdonosnak.

Az ügyészség a bűnügyi felügyeletalatt álló nőket emberrablás, súlyos testi sértés, és okirattal visszaélés vétsége miatt emelt vádat.