A politikus a koronavírus-járvány hatásairól azt mondta, egyrészt a karantén számára hozott örömöket, hiszen több időt tölthetett a gyermekeivel, de sajnos az látszik, ez a járvány az emberek sorsán világszerte súlyosbított, így azokon is, akiket a Hungary Helps Program támogatott. Ez is mutatja egy ilyen elképzelés fontosságát – tette hozzá, a kormány ennek okán is döntött arról, ezt a programot fenn kívánja tartani.
Azbej Tristan kiemelte, a magyar kormány szívvel és lélekkel dolgozik a Hungray Helps Programban, aminek a lényege az is, hogy helybe viszik a segítséget, odamennek a szakemberek, a segítők. Ez azért is fontos, mert csak így lehet megtudni, mire is van szüksége a támogatottaknak, ahogy azt is lehet ellenőrizni, hogy a támogatás biztosan jó helyre megy-e. Persze nem csak szívvel és lélekkel, hanem ésszel is kell segíteni, mert ezeknek a támogatásoknak, ha már a magyar emberek pénzéből megy, akkor bizony a magyar emberek érdekét is kell szolgálniuk. Vagy a biztonság megerősítésével, a migráció csökkentésével, de úgy is, hogy ezekkel partnereket, szövetségeseket, barátokat szerez a kormányzat.