A rendőrök csütörtök este mentek ki a férfi pátyi házához, ahol még másnap is kint voltak.
Emberi testrészeket találtak zsákokban, vödrökben és a fagyasztóban is.
A Magyar Nemzet információi szerint R. Dénes nem boncmester, hanem boncsegéd volt, de évek óta halottszállítóként is dolgozott.
A lap úgy tudja, hogy
a patológiáról lopta el a testrészeket, hogy a feketepiacon kereskedjen velük.
Ha ez kiderül, akkor több évre is börtönbe kerülhet.
A helyiek furcsa embernek tartották R. Dénest, azt hitték, hogy az állatai miatt van bűz a háza környékén.
Jó pár éve elköltöztek a feleségével, de visszajárt a furgonjával, legtöbbször este, és csak a telken tartott állatokhoz jött. Viccelődtünk is, hogy biztos holttesteket hurcol azokban a zsákokban, de sokkot kaptunk, amikor kiderült, hogy ez teljesen komoly
– mondta egy utcabeli a Borsnak.
A férfit emberi test tiltott felhasználásával gyanúsítják, vagyis az biztos, hogy nem gyilkosságból származnak az emberi maradványok.
Ezt el lehet követni élő embereken és a halott emberek testén, vagy annak részein. Aki azonban halott testét vagy halott testrészét megszerzi, azt alapesetben három évig tartó szabadságvesztéssel büntetik. Ha viszont ugyanezt egészségügyi szolgáltató alkalmazottjaként követi el, akkor 1–5 évig tartó büntetés járhat érte"
– mondta a Borsnak dr. Vidákovics Béla Zsolt ügyvéd, majd hozzátette, hogyha a kereskedett is a testrészekkel, akkor akár 8 évre is börtönbe kerülhet.
Ahogy azt korábban megírtuk, a férfit tolvajok buktatták le, amikor betörtek a házába. A rendőrök elfogták őket, majd nekik mondták el, hogy milyen szörnyűségeket láttak a házban.