Megtalálhatták az autót, amely halálra gázolta az ismert, debreceni koldust

rendőrszalag, rendőrség
Vágólapra másolva!
Tavaly ősszel, november 14-én elgázoltak egy gyalogost a debreceni Csapó és a Rákóczi utca kereszteződésében. A város ismert koldusát, Rostás Attilát ütötte el valaki, aztán anélkül elhajtott, hogy megállt és segített volna a 48 éves férfinak. 
Vágólapra másolva!

A gázolás után még sikerült kórházba vinni a férfit, de nem élte túl a balesetet. Olyan súlyosan megsérült, hogy az orvosi segítség ellenére meghalt. A férfit Debrecenben temették el. 2019 novemberében segítségnyújtás elmulasztásának gyanúja miatt indítottak eljárást az ügyben - írja a Cívishír, amely megtudta, hogy

november közepén a nyomozók látókörébe került egy autó, amelynek köze lehet a balesethez és a híres koldus halálához.

Azt írták, az információt a hatóság megerősítette. A balesetet egyébként térfigyelő kamera nem rögzítette.

Forrás: Origo

Februárban már

halált okozó közúti közlekedési baleset gondatlan okozásának gyanújával

nyomoztak a koldus halálának ügyében.

"Május 8-án írásban kerestük a megyei-rendőrfőkapitányság sajtószolgálatát, hogy megtudjuk, hol tart a nyomozás. Arra is szerettünk volna választ kapni, a szakértői vizsgálat elkészült-e, és ha igen, mit állapított meg, de a május 11-i válasz szerint a minden körülményre kiterjedő vizsgálat – szakértők bevonásával – jelenleg is folyamatban van" - olvasható a helyi hírportálon.

Amelyről az is kiderül, hogy a nyomozás sikerére való tekintettel egyelőre ennél többet nem árulnak el.