Kiégett egy magyarcsanádi családi ház

Tűzoltók és rendőrök egy családi ház előtt a nagykanizsai Rákóczi utcában 2020. január 7-én, miután az épületben feltehetően füstgázmérgezésben hárman meghaltak. MTI/Varga György
Tűzoltók és rendőrök egy családi ház előtt a nagykanizsai Rákóczi utcában 2020. január 7-én, miután az épületben feltehetően füstgázmérgezésben hárman meghaltak
Vágólapra másolva!
Teljesen kiégett egy száz négyzetméteres családi ház két helyisége Magyarcsanádon, a Szántó Kovács János utcában - közölte a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Vágólapra másolva!

A helyszínre a makói és a hódmezővásárhelyi hivatásos tűzoltók érkeztek ki.

Az egységek három vízsugárral körülhatárolták, majd eloltották a tüzet.

A munkálatok közben megbontották az épület tetőszerkezetét, valamint kihoztak egy gázpalackot, amelynek megkezdték hűtését a hőterhelés miatt.

A házban a tűz keletkezése idején senki nem tartózkodott.

A tűzoltók az áramszolgáltató szakembereit is a helyszínre kérték.