Szijjártó Péter: A nemzetközi liberális mainstreamnek illene elnézést kérnie

SZIJJÁRTÓ Péter
Budapest, 2020. május 5. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a török Yaris Kabin beruházását bejelentő sajtótájékoztatón a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2020. május 5-én. Szijjártó Péter kijelentette, hogy a munkahelyeket teremtő új befektetéseknek köszönhetően Magyarország megerősödve kerülhet ki a válságból. Közölte, hogy a 6,5 milliárd forint értékű beruházáshoz a kormány 521 millió forinttal járul hozzá. A befektetéssel 150 munkahely jön létre Fejér megyében, a Dunaújváros melletti Iváncsa ipari parkjában. A telephely a mezőgazdasági gépgyártás mellett kutatási és fejlesztési feladatokat is ellát majd. MTI/Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
A versenyszerűen aggódók megnyugodhatnak - írta közösségimédia-oldalán Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter szerint illene elnézést kérni azoknak, akik hazugságokat terjesztettek a magyar koronavírus-törvényről.
Vágólapra másolva!

– A norvég, holland, svéd, finn, dán, görög és más politikai vezetők, külügyminiszterek versenyt aggódtak az elmúlt hetekben a magyar koronavírus-törvény miatt - írja Facebook-bejegyzésében Szijjártó Péter, aki azt is hozzátette, hogy nem számított, hogy százezrek fertőződtek meg és tízezrek haltak bele a vírusba, ők ráértek hazugságokat terjeszteni a mi törvényünkről.

– Hiába küldtük el a törvényt mindegyikőjüknek (nem hosszú, könnyen érthető), hiába lepleztük le a legnyilvánvalóbb hazugságokat ("a parlament nem ülésezik"),

- írja Szijjártó Péter.

Belesültek a hazugságaikba

A miniszter azt is megjegyzi, hogy miután sikerült a járványt kontroll alatt tartani, az egészségügyi ellátórendszert felkészíteni, a védőeszközöket beszerezni, a parlament dönthet a veszélyhelyzet végéről.

– Pont ahogy mindig is mondtuk. Sőt, pont úgy, ahogy a törvényben az benne van - írja.

A külgazdasági és külügyminiszter szerint,

a nemzetközi liberális mainstreamnek és hazai képviselőiknek illene elnézést kérni,

bár ezt szerinte biztosan nem fogják megtenni.

– Viszont mindenki láthatja, ahogy belesültek a hazugságaikba. Ismét - zárja bejegyzését Szijjártó Péter.