Magyarországon ezzel a PET palack mennyiséggel évente kétszer be lehetne borítani a Velencei-tavat.
A legtöbb nemzetközi cégóriás a megoldások helyett a vásárlóira szeretné hárítani a felelősséget.
Sőt, létezik olyan amerikai multi is, amelyik nyíltan azt kommunikálja, hogy a vásárlóik igényei miatt gyártanak egyszer használatos PET palackokat, teszik mindezt ahelyett, hogy valódi alternatívát kínálnának, vagy a jelenleg is elérhető megoldások közül választanának. A zöld címkékkel, illetve 100%-ban újrahasznosítható feliratokkal próbálják megtéveszteni a fogyasztókat.
A számok azonban megmutatják a valóságot. A világon évente 78 millió tonna műanyag csomagolás kerül forgalomba, amelynek az Ellen MacArthur Alapítvány kutatásai szerint mindössze 2 százalékából készül egyenértékű csomagolás. A fennmaradó mennyiség az erdőkbe, a természetes vizeinkbe, és a szemétlerakókba kerül. Az üres ígéretek és a fogyasztókra való mutogatás helyett a valódi cselekvés ideje jött el. Ugyanis, ha a világ legnagyobb műanyagszennyezői így folytatják, akkor 2050-re súlyát tekintve több műanyaghulladék lesz az óceánokban, mint hal. A megoldás pedig kézen fekvő lenne, hiszen jelenleg is van olyan csomagolás, ami 100 százalékban, végtelenszer és minőségromlás nélkül újra hasznosítható: ezek pedig azaludobozok, amelyek minden tekintetben valós alternatívát nyújtanak az italgyártóknak.