Menczer Tamás elmondta, hogy a járvány elleni védekezés kezdete óta mintegy
100 millió maszk és 56 millió egyéb védőfelszerelés - például kesztyű, overall - érkezett Magyarországra.
Az eszközök beszerzése folyamatos, mert jelenleg nincs vakcina a vírus ellen, tehát hosszú védekezésre kell készülni - tette hozzá.
Menczer Tamás azt is mondta, hogy a védőfelszerelésekért verseny folyik,
azokért az egész világ Kínában áll sorban.
A kínai vezetők értékelik, hogy Magyarország fair, kiegyensúlyozott külpolitikát folytat, és nem avatkozik bele a belügyekbe,
ezért többször is biztosítottak bennünket arról, hogy támogatják a magyar eszközbeszerzést
- emelte ki.
Az államtitkár beszélt arról is, hogy a járvány utáni világgazdasági versenybe Magyarország jó esélyekkel száll majd be, jó kiindulási alapról indul,
mivel tavaly a magyar gazdasági növekedés volt a legjobb az Európai Unióban.
Az Orbán-kormány 2010-ben egy válsággal már megküzdött: több mint 850 ezer munkahelyet teremtett, így a járvány előtt már több mint 4,5 millióan dolgoztak Magyarországon - mondta.
A kormány célja, hogy segítse a munkahelyek megőrzését, és annyi munkahelyet teremtsen, ahány a járvány miatt megszűnik,
mert az ellenzékkel szemben a kormány politikája az, hogy az embereknek nem segélyt, hanem munkát kell adni.
- mondta az államtitkár.
Menczer Tamás a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában azt mondta, hogy az ellenzéki politikusok időről időre támadják a védekezésben dolgozókat,
pedig a járvány idején összefogásra lenne szükség, de a támadások ezt ellehetetlenítik.
A védőfelszerelésekkel kapcsolatban kitért arra, hogy a lehető legjobb minőségű termékek beszerzésére törekednek; minden védőfelszerelés megfelel az uniós szabványnak, CE minősítéssel rendelkezik, és használható a védekezés során.