Besétált a rendőrségre, hogy elmondja, húszcentis késsel megölte a rokonát

Emberölés Kiskunhalason, 2020.05.17.
Kiskunhalas, 2020. május 17. Bűnügyi helyszínelők Kiskunhalason, ahol meghalt egy 79 éves férfi, miután a gyanú szerint egy hozzátartozója bántalmazta 2020. május 16-án. A 23 éves hozzátartozó ellen emberölés miatt indítottak eljárást. MTI/Donka Ferenc
Vágólapra másolva!
Őrizetbe vették azt a férfit, aki tegnap délután ölte meg az egyik rokonát Kiskunhalason. A támadás után maga sétált be a kapitányságra, hogy elmondja, mit tett.
Vágólapra másolva!

Ahogy írtuk, egy 23 éves kiskunhalasi férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy

május 16-án, tegnap délután 16 óra körül megölte az egyik idős rokonát.

Helyszínelők a kiskunhalasi tetthely előtt munkához készülődnek Forrás: MTI/Donka Ferenc

A legfrissebb információk szerint 79 éves keresztapjáról van szó, akit a támadó

egy 20 centiméter pengehosszúságú késsel döfött meg többször is egy veszekedés közben.

A nyugdíjas a helyszínen belehalt a sérüléseibe.

Forrás: MTI/Donka Ferenc

A gyilkosság után a gyilkos személyesen jelentette be a helyi rendőrkapitányságon, hogy embert ölt. A fiatal férfit elfogták, kihallgatták és őrizetbe vették. A főkapitányság nyomozói előterjesztést tettek a gyanúsított letartóztatásának indítványozására.