Káros lenne a magyar társadalomra az isztambuli egyezmény ratifikálása

Vágólapra másolva!
Az isztambuli egyezményben olyan, "ideológiailag terhelt pontok" találhatóak , amelyek kötelezővé tétele káros lenne a magyar társadalomra, ellentétes lenne a magyar alaptörvénnyel és a józan ésszel - mondta Nacsa Lőrinc, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakciószóvivője.
Vágólapra másolva!

Nacsa Lőrinc azzal kapcsolatban beszélt erről, hogy a KDNP hétfőn politikai nyilatkozatot terjesztett az Országgyűlés elé a gyermekek és a nők védelmének fontosságáról, valamint a nők elleni és a kapcsolati erőszak megelőzéséről szóló isztambuli egyezmény ratifikációjának és kötelező hatályának elutasításáról. A kisebbik kormánypárt szerint

az egyezmény egyes pontjai ellentétesek a kormány migrációs politikájával.

A nyilatkozatról kedden szavaz az Országgyűlés.

A KDNP frakciószóvivője azt mondta, az egyezmény "a romboló genderszemlélet" bevezetését erőlteti, az egyezmény a fogalmak meghatározásánál társadalmi nemekről beszél, és megpróbálja letagadni a férfi és a női biológiai nem létét - mutatott rá, megjegyezve, hogy ez ellentétes a magyar alaptörvénnyel.

A dokumentum arra is kötelezné Magyarországot, bizonyos feltételek fennállása esetén mérlegelés nélkül engedjen be illegális bevándorlókat az országba

- tette hozzá Nacsa Lőrinc, hangsúlyozva, a magyar emberek már több alkalommal elmondták, hogy nem szeretnének korlátlan bevándorlást.