Áder János: Nemzeti összefogásra van szükség!

ÁDER János
Budapest, 2020. május 2. Áder János köztársasági elnök beszédet mond az Országgyűlés ünnepi ülésén 2020. május 2-án. Harminc évvel ezelőtt alakult meg a rendszerváltás utáni első szabadon választott Országgyűlés. A négy évtizedes pártállami időszak után 1990. március 25-én és április 8-án rendezték meg az első szabad, többpárti parlamenti választásokat. MTI/Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
Nemzeti összefogásra van szükség ahhoz, hogy az élet minél gyorsabban visszatérjen a rendes kerékvágásba - mondta Áder János államfő szombaton a parlament ünnepi ülésén, ahol az Országgyűlés 30 évvel ezelőtti megalakulására emlékeztek a képviselők.
Vágólapra másolva!

A köztársasági elnök az ajánlotta, hogy a koronavírus-járvány miatt ránk váró feladatok megoldásához használjuk erőforrásként mindazt, amit az elmúlt 30 évben elértünk, és amit az elmúlt hetekben megtapasztaltunk, "hogy hamarosan újra élvezhessük a szabadságot". Kiemelte: az elmúlt hetekben a járvány nemcsak törékenységünkre figyelmeztetett, de a társadalmi összefogás erejét is megmutatta.
Áder János hangsúlyozta, hogy amit az elmúlt 30 évben alkottunk, az kiállta az idő próbáját,

Az államfő felidézte, 30 évvel ezelőtt ezen a napon, május 2-án, "lezártunk egy korszakot". A mai Országgyűlésnek mindössze hét olyan tagja van, aki részese volt a 30 évvel ezelőtti történelmi pillanatnak, a mai parlament legfiatalabb képviselője pedig 1990. május 2-án még meg sem született - jelezte.

Érdemes ezért felidézni - folytatta -, milyen korszak zárult le akkor:

az a rendszer, még ha népi demokráciának hazudták is, valóban diktatúra volt.

Kifejtette: 1990-ben lezárult egy olyan korszak, amelyben a mentelmi jog sem tudta megakadályozni a legnagyobb parlamenti párt főtitkárának, Kovács Bélának az elhurcolását a Szovjetunióba; amelyben Magyarország miniszterelnökét, Nagy Ferencet "politikai krimibe illő módon" kényszerítették lemondásra; és amikor a választók döntését semmibe véve, csalással, erőszakkal a kommunisták minden hatalmat a kezükbe kaparintottak.

Áder János köztársasági elnök beszédet mond az Országgyűlés ünnepi ülésén 2020. május 2-án. Harminc évvel ezelőtt alakult meg a rendszerváltás utáni első szabadon választott Országgyűlés. A négy évtizedes pártállami időszak után 1990. március 25-én és április 8-án rendezték meg az első szabad, többpárti parlamenti választásokat. Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Az 1990. május 2-án megalakult új Országgyűlésre várt, hogy "a lelkekben átmentett szabadságvágyból" jogállamot építsen, megteremtse a szabadság feltételeit, megerősítse annak alkotmányos alapjait, létrehozza a demokrácia, a népszuverenitás intézményeit - mondta a köztársasági elnök. Szavai szerint az első Országgyűlés munkájában egyszerre volt jelen a reformkor elkötelezettsége, 1848 lelkesedése, a kiegyezés bölcsessége és 1956 bátorsága.

Áder János beszédében köszönet mondott mindazoknak, akik segítették az új politikai, alkotmányos intézményrendszer megteremtését, akik részesei voltak az 1848-as törvényalkotási folyamathoz hasonlítható "közjogi honfoglalásnak".

Továbbá Göncz Árpádnak és Antall Józsefnek, az 1990-ben született szabad Magyarország első köztársasági elnökének és miniszterelnökének, valamint Szabad Györgynek, az 1990-ben ismét szabadon választott Országgyűlés első elnökének.

Áder János köztársasági elnök beszédet mond, mögötte Kövér László házelnök az Országgyűlés ünnepi ülésén 2020. május 2-án. Forrás: MTI/Máthé Zoltán

A 20. század végi, rendszerváltó nemzedéknek azért kellett megküzdenie, hogy Magyarország ismét Magyarország lehessen, "haza, melyet mindannyian magunkénak mondhatunk", "független ország, amely nem kiszolgálója, nem csatlósa senkinek", "közösség, ahol a hazaszeretet nemcsak az emberek hűségét jelenti, hanem azt is, hogy az állam is hűséges a polgáraihoz" - fogalmazott.

Kiemelte, 1990 tavaszán - 45 év után - ismét szabadon választhatott az ország, de a munka dandárja még hátravolt: az új törvényhozásra várt a demokratikus intézmények létrehozása, a régóta vágyott szabadságjogok biztosítása. Az új képviselőkre várt, hogy "hétmérföldes léptekkel" induljanak el azon az úton, ahol gazdaságunk piac-, verseny- és magántulajdon-alapúvá válik; ahol új, erős, egyenlő felek közötti szövetségeket kötünk; ahol a határok átjárhatóvá válnak; és ahol tagjai leszünk a NATO-nak és az Európai Uniónak. "Amikor Magyarország ismét Magyarország lesz" - mondta az államfő.